A magyarországi cigányság esetében, úgy tűnik, nem vált be a jelenlegi kisebbségi önkormányzati rendszer. Az etnikai csoport problémája speciális kezelést igényel (Kuruc.info: Szerintem a "speciális kezelés" azt kellene jelentse, hogy az arra érdemeseket alkalmanként jól kell tartani Kádár-kolbásszal), törvényhozási szinten ezzel számot kell vetni - mondta Sólyom László köztársasági szerdán Budapesten.
Nagy különbségek vannak Magyarországon a kisebbségek között helyzetük, létszámuk és nyelvi önállóságuk alapján. A legnagyobb hazai kisebbség, a roma közösség problémája speciális kezelést igényel, ezzel törvényhozási szinten is számot kell vetni - mondta az államfő a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), a kisebbségi törvény elfogadásának 15. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.
Sólyom közölte: a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az önkormányzati rendszer, amely a többi nemzetiség esetében többé-kevésbé működik, a roma közösség esetében nem látszik beválni. Az államfő szeretné, ha nagyobb hangsúlyt kapnának a magyarországi kisebbségek. Szükség lenne a nemzetiségi értékek erőteljesebb tudatosítására, valamint arra, hogy a kisebbségek jobban számon tartsák egymást.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy az 1993-as kisebbségi törvényt egész Európa üdvözölte. A példamutatás alapja a kisebbségi önkormányzati struktúra és az, hogy a nemzetiségeknek kollektív jogai vannak Magyarországon.
A kisebbségi ombudsmani hivatal és az MTA - a konferencia két szervezője - együttműködési megállapodást kötött arról, hogy közösen támogatnak minden olyan törekvést, amely a Magyarországon élő kisebbségek jogainak védelmét, anyanyelvük és kultúrájuk terjesztését szolgálja. A dokumentumot Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és Pálinkás József, az MTA elnöke írta alá.
Pálinkás hangsúlyozta: a nemzetiségi, etnikai sokszínűség érték. Ezt a sokszínűséget segíteni kell, hogy értékként megjelenhessen. Kállai bejelentette, hogy az áprilisban, 83 éves korában elhunyt Széchenyi-díjas szociológus, a magyarországi cigányság helyzetének elismert kutató, Kemény István tiszteletére megalapította a róla elnevezett Kemény István-díjat. Az elismerést - mint elmondta - minden év áprilisában adják majd át olyan 35 év alatti fiatal kutatóknak, akik kimagasló eredményeket értek el a magyarországi kisebbségkutatásban.
MTI - HVG
Kuruc.info: nem rászízmus ez? A többi, Isten tudja hány önkormi jól muzsikál, csak pont a cigányok nem? Félretéve az iróniát, valamennyire az bíztató, hogy a helyzet meghaladta Sólyom ingerküszöbét. Hogy mit kap majd ezért a 168 Tórától és a többi fajvédő médiumtól...
Reméljük, ha nem is szüntetik meg a ma kizárólag közpénzek lenyúlására szolgáló cigány önkormányzati rendszert, legalább a pénzüket elveszik. Ki kell mondani, hogy közpénzzel nem javadalmazható a kisebbségi önkormányzati tisztség. Kész. Hetente-kéthetente egy fél délutáni munkánál nincs vele több, annyit meg mindenki ingyen is elvégezhet a népéért, ha felelősnek érzi magát annak sorsááért. Csinálják szerelemből. Ha ezt teszik, támogatni kell. De nem szabad pénzt a kezükbe adni. Ha kell valamire, pl. tornaterem, közfürdő, mosoda, akkor azt az illetékes önkormányzat megadhatja. De annyi visszaélés és sikkasztás volt már...