Címzett: XIV. kerületi Rendőr-kapitányság, 1143 Budapest, Stefánia út 83.-85.  mint szabálysértési hatóság
Tárgy: feljelentés rendzavarás előkészületének ügyben


Tisztelt Címzett!
Feljelentést kívánok tenni rendzavarás szabálysértésének ügyében ismeretlen tettes ellen.
A http://www.hanuka.hu weboldalon egy felhívás olvasható, amely szerint a budapesti Hősök terére hanuka rendezvényt szerveznek, ami "a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, nyolc napig tart".
A tervezett rendezvény és ennek híre véleményem szerint a köznyugalom megzavarására alkalmas, és tömeges megbotránkozást kelt.
Indoklás:
A Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere a XIV. kerületben, szűkebb értelemben véve a Millenniumi emlékművet jelöli, mely monumentális mű, a magyarság nagyságát, ezeréves államiságát jelképezi.
Figyelembe véve, hogy az ezeréves államiság nem a zsidó, hanem a keresztény vallással fonódott össze, és a magyarság az elmúlt ezeréves történelmének véres viszontagságait a keresztény szellemiség segítségével vészelte át, bennem, keresztény állampolgárban megbotránkoztatást kelt ez a zsidó rendezvény, mégpedig a színhely megválasztása miatt.
E megbotránkozást és riadalmat a közelmúlt eseményei alapozzák meg: a zsidóság és Izrael között létező összefüggés, az, hogy Izrael a palesztinokkal évtizedek óta háborús konfliktusban van, valamint az, hogy az izraeli állam elnöke, Simon Peresz 2007. október 10-én azt jelentette ki, hogy "felvásároljuk Magyarországot".
A zsidóság egyik legnagyobb ünnepét az ezeréves magyar államiságot jelképező térre tervezni számomra Simon Peresz kijelentését tölti meg tartalommal, azt igazolja és támasztja alá, amely bennem felháborodást és riadalmat kelt! 
Véleményem szerint szervezett zsidó rendezvénynek a zsinagógában, annak környékén, vagy más vallással nem ütköző egyéb helyszínen van helye, úgy, mint bármely más vallás esetén, tehát az adott vallás saját szakrális épületében vagy helyszínén, vagy más vallással nem ütköző egyéb helyszínen. Ez szavatolja az Alkotmányban rögzített szabad vallásgyakorlásra vonatkozó jogokat más vallásának  zavarása nélkül.
A  Btk. 271. § szerint a garázdaság szabálysértési alakzata megvalósul, ha valakik közterületen kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítanak, mely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
 
A riadalomnak, megbotránkozásnak nem kell bekövetkeznie, elegendő, ha a konkrét cselekmény arra alkalmas.
Tehát nem az elkövetők és nem a cselekményt észlelők szubjektív értékítélete alapján kell megítélni, hogy történt-e bűncselekmény, hanem meg kell vizsgálni, hogy a cselekmény objektíve alkalmas-e arra, hogy megbotránkoztatást, riadalmat keltsen.
A fentiek alapján véleményem szerint a tervezett cselekmény és maga a tervezett cselekmény híre megbotránkoztatásra és riadalom keltésére alkalmas.
Feltételezem, hogy a rendezvény szervezői tisztában vannak a fent vázolt történelmi tényekkel és annak várható következményeivel, tehát a rendezvény helyszínének megválasztása szándékos provokáció.
 
Tisztelettel kérem az eljáró hatóságot a szabálysértési ügyben eljárni, a szabálysértést megakadályozni, a rendezvényt a nevezett helyszínen nem engedélyezni!
 
Budapest, 2008. december 10.
 
A feljelentő neve, címe
(Olvasónktól)