Idén huszadik alkalommal rendezték meg Hannoverben a YOURAIL-t, a fiatal vasútbarátok nemzetközi terepasztal-versenyét, és ezúttal egy honfitársunk kategóriagyőztes lett. A tizenhét éves Kiskuti Dániel öröme mégsem maradéktalan, mert szerinte a MÁV-hangulatra komponált terepasztalt a zsűri csak tévedésből találta viccesnek.


A hannoveri rendezvény kategóriájában a legnagyobbnak számít a világon, és csupán minden negyedik évben rendezik meg. Idén 78 ország képviseltette magát több mint 1500 fővel. A hannoveri kiállítóterület hat óriáscsarnokát maradéktalanul kitöltötte a versenyre benevezett 487 terepasztal. Ezek között volt Dániel műve is, amelynek címe Magyar Valóság.

A középiskolás diák két teljes évet szentelt a terepasztal megalkotására, beszerezte a szükséges szerelvény-modelleket, és megépítette a vasúti pálya környezetét. "Minél inkább a valóság torzítatlan megjelenítése volt a célom" - nyilatkozta Kiskuti. "A vonatszerelvények esetében egyszerű volt a dolgom, mert ezeket elég volt néhányszor a betonfalhoz vágni, majd egy hónapra betettem az akváriumba a rozsda miatt, helyenként barnás festékkel kezeltem a karosszériát, és végül filctollal felrajzoltam a graffitiket a vonat oldalára."

"Nehezebb dolgom volt a bábukkal, ugyanis a makettekhez használatos figurák gyárilag mosolygósak, barátságos kinézetűek, és derékbőségük kisebb, mint a magasságuk. De egy ilyet már csak a hitelesség miatt sem ültethettem egy MÁV-os jegypénztárba. Ugyanígy az utasok arcát is át kellett festenem anyázóssá. De a legkeményebb dió a jegyellenőr volt: bejártam az összes boltot, amíg végre sikerült egy szunyókáló kaller-figurát találnom az egyik vonatkocsiba" - ecsetelte nehézségeit Kiskuti.

A terepasztal helyszínre szállítása is körülményes volt, hiszen a fiú - édesapja közreműködésével - a családi autó csomagtartójába gyömöszölve vitte a kellékeket Hannoverbe. Útközben az állomás épülete és több más tartozék is megsérült, de Dániel utólag visszatekintve örül, hogy így történt, mert a repedt falú állomás még hitelesebbé tette az alkotást.

A szorgos munkának szemmel láthatóan meg is lett az eredménye: a verseny folyamán Kiskuti terepasztalánál tolongtak a látogatók, és folyamatosan kérdésekkel bombázták a készítőt:

„Miért nincs az utastájékoztatón semmi sem kiírva?”

„Miért csak az egyik pénztár előtt kígyózik hosszú sor?”

„Miért pakolnak az egyik vonatroncsból fém alkatrészeket egy platós kisteherautóba?”

A háromnapos rendezvény utolsó napján a zsűri végigjárta és értékelte az összes terepasztalt. Kiskuti így számol be a végső megmérettetésről: „Odajött hozzám a zsűri elnöke, és megkért, hogy indítsam el a vonatot, mert látni szeretnék, ahogy a pályán körbemegy. Azt válaszoltam, hogy ez sajnos nem lehetséges, mert sztrájk van, és a vonatok nem járnak. De mivel csak erősködtek, hogy indítsam el, tudattam velük, hogy addig nem megy a vonat, amíg nem adnak negyedmilliót.”

„Azt hitték, hogy viccelek, úgyhogy elővettem a zsebemből egy zacskót, amiben volt vagy 50 vasutas figura, rámutattam az ujjammal, és lassan, tagoltan közöltem: Negyedmillió. Fejenként.”

A szemtanúk elmondása alapján a zsűritagok ezen a kijelentésen először megdöbbentek, aztán hangos nevetésben törtek ki, és megjegyezték, hogy a fiúnak rendkívül jó a humorérzéke.

Kiskuti az abszurd kategória aranyérmese lett, ugyanebben a kategóriában a másik két dobogós a csillagközi vonat és a szalmamozdony kompozíciók voltak.