Charles Michel, a belga együttműködési miniszter felszólította az Európai Unió cseh elnökségét, hogy koordinálja az izraeli támadás során megsérült gázai gyerekek fogadását európai gyerekkórházakban.
Hozzátette: Izraelnek és a Hamasznak is lehetővé kell tenniük a Gázai övezet megnyitását és a határátkelőhelyek közötti forgalmat. A miniszter kifejezte óhaját, Belgium és európai partnerei álljanak kész ezen átkelőhelyek megnyitására, hogy a gyermekek Európába történő szállítása a leghamarabb megtörténhessen.
A belga miniszter még közölte: belga katonai gépek készen állnak arra, hogy szükség esetén a sérültek szállításában részt vegyenek. A Gázai övezet lakosságának felét kitevő gyermekeket különösen súlyosan érintette az izraeli offenzíva - jelentette ki Michel.
Ezzel egy időben, a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Újságíró Szövetség (NÚSZ), a világ legnagyobb újságírószervezete immár két napon belül másodszor ítélt el az izraeli hatóságokat, amiért, mint Aidan White, a szervezet főtitkára hangsúlyozta, „cinikusan sértik meg a média jogait”. A szervezet azzal vádolja Izraelt, hogy szándékosan veszi célkeresztjébe a palesztin médiát, és továbbra sem teszi lehetővé a külföldi újságírók Gázába lépését.
Ugyanakkor a NÚSZ azt is szemére hányta az izraeli hatóságoknak, hogy az izraeli hadsereg Gázában a Sajtó vagy TV feliratú gépkocsikat is lőtt, aminek során egy operatőr is megsérült. A szervezet korábban már tiltakozott, amiért december 28-án izraeli vadászgépek elpusztították az Al Aksza Televízió irodáit.
(Lovas - MN)