"A makói gázmezőn 2012-ben kezdőik a kitermelés és igenis valóság lehet, hogy az éves magyar szükséglet egy az egyben fedezhető innen" – mondta Szabó György, a TXM Kft. ügyvezető igazgatója tavaly május végén egy, az érintett kistérség tagjai számára szervezett találkozón. Úgy fogalmazott: gazdaságtörténeti lépés volt a "Makó-árok" nevű bányatelken a nemzetközi ipar legjelentősebb szereplőjével, a világelső ExxonMobillal és a MOL-lal kötött szerződés. Szabó György akkor kiemelte: ehhez mérhető kezdeményezés csak a magyarországi kőolajtermelés lehetőségeit megteremtő, csaknem hetven évvel ezelőtti amerikai befektetés volt, amelyre szerződést az Exxon jogelődje kötött a magyar állammal, 1935-ben. Ez volt a MAORT.

A nemzetközileg elfogadott számítások szerint a föld alatt csaknem másfél ezer milliárd köbméter nyersanyag lapul, azaz másfél billió köbméter. Ez az óriási készlet, amennyiben a jelenlegi felhasználást vesszük alapul, kevés híján száz évig fedezné hazánk szükségleteit. A kitermelés jogát annak idején megszerző Falcon 25 millió dollárért engedte át az Exxonnak a terület közel hetven százalékát és az amerikai partner ötvenmillió dollárt fektet be a feltárás első fázisában. Ha ez sikeres lesz, akkor újabb ötvenmillió dollár üti a Falcon markát és az Exxon további százmillió dollárt szán az itteni feltárásba. A második szakasz után a folytatásért újabb 75 millió dollárt kell letenniük az asztalra az amerikaiaknak. Korábbi hírek szerint szerint az Exxon tavaly nyáron hasonló megállapodást kötött a makói gázárok területén szintén érdekelt Mollal és most is fenntartotta magának a jogot arra, hogy részesedésének a felét átadja a magyar olajvállalatnak. A TXM eddig 250 millió dollárt, nyári árfolyamon számolva 39 milliárd forintot fektetett be a munkába.

A szakemberek egyébként legkevesebb három évtizede tudnak e kincsről, igaz, a kitermelésére szánt pénz és energia korábban rendre felesleges pénzkidobásnak bizonyult. A légnemű anyagot hagyományos módszerekkel ugyanis nem onnan veszik, ahol keletkezik, hanem azokból a csapdákból, ahova az felszivárgott. A makói árokban azonban azt a réteget kell(ene) megfúrni, ahol a gáz született. Az elmúlt két évben még nem sikerült olyan műszaki megoldást találni, amely biztosítaná a folyamatos kitermelést. A világ egyéb pontjain, ahol eredményesen próbálkoztak az anyakőzettel, nem volt ilyen magas a hőmérséklet és kevesebb volt a nyomás is, mint a makói árokban. A kitermelés így drága lesz – öröm az ürömben, hogy az ott kikísérletezett eljárások máshol is alkalmazhatóak lesznek, továbbá nem tudni, a földgáz mellett még milyen ásványi anyagokat találunk. Nem lenne igazán szerencsés például, ha erősen savas környezetben lenne a gázvagyon. A kockázat jelentős, de talán bátran mondható, egy egész ország reménykedik, hogy megtérül a befektetés.