A biorobotok huligánkodása nélkül ért véget a Magyar Gárda melletti szimpátiatüntetés ma este a Kossuth téren. Az ÁVH a diktatúra szokásainak megfelelően kordonnal vette körül a tüntetés helyszínét. Morvai Krisztina a rendezvényen azt javasolta: mostantól az MSZP-t és az SZDSZ-t tekintsük szélsőségesnek. Mi így teszünk már egy ideje.
A rendezvény első szónoka Kiss Róbert, a Magyar Gárda főkapitánya volt, aki a kettős mérce ellen emelt szót. Kiss feltette a kérdést, hogy hogy van az, hogy egyesek kaszákkal, szamurájkardokkal mennek el tiltakozni, és az nem szélsőséges, de a Magyar Gárda békés tiltakozása annak minősül.
Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője a rendezvényen elmondta, hogy mostantól az MSZP-t és az SZDSZ-t tekintsük szélsőséges pártnak, és ne a Magyar Gárdát.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédében elmondta, hogy mindenáron meg fogják védeni a Magyar Gárdát, nem hagyják, hogy a bíróság feloszlathassa. Úgy vélte, azért akarják beszüntetni a szervezetet, mert útjában áll a jelenlegi politikai elitnek. Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatójának keddi látogatásáról elmondta: olyan hírek terjednek el, hogy a magyar föld megszerzése az IMF célja. „Minden áron meg fogjuk védeni a magyar földet, akár az életünk árán is” – jelentette ki Vona.
(MNO)
Tekintse meg a rendzevényről készült képeket:
(Fotók: MNO, Szabad Riport Tudósító Iroda)