Nyíltan beszélt politikai nézeteiről az olasz futball fenegyereke, Paolo Di Canio. A legjobb olasz és több brit élvonalbeli csapatban is megfordult játékos több botrányt is okozott pályafutása során, a többi között akkor, amikor fasiszta karlendítéssel üdvözölte a római szurkolókat. A FourFourTwo angol szaklapnak adott interjúból az is kiderül, miért.

Az olasz futball egyik legellentmondásosabb egyénisége Paolo Di Canio. A korábban a Juventusban, a Napoliban, a Milánban és a Lazióban is megfordult játékos 2005 végén a Roma elleni városi rangadón szerzett gólja után fasiszta karlendítéssel üdvözölte a Lazio szurkolóit, majd ezt megismételte a köztudottan baloldali érzelmű Livorno elleni találata után, majd a Juventus ellen is. Mindezért egy mérkőzésre eltiltották és 10 ezer euró (2 millió 600 ezer forint) büntetésre ítélték.

A FourFourTwo magazin megkérdezte a játékost, hogy valóban fasiszta nézeteket vall-e, mire Paolo Di Canio a következőket válaszolta: "2006-ot írunk. Hála Istennek sem faji törvények, sem emberirtás nem létezik. Miért ne lehetne hát a radikális jobboldal szociális elképzelését demokratikusan kifejteni? A kommunisták azt teszik. Néhányan azt mondják, hogy Fidel Castro nagyszerű ember, ugyanakkor milliók élnek elszigetelten Kubában, a világ legnagyobb fedetlen börtönében, ahol a disszidensek még mindig eltűnnek. És senki sem szól egy szót sem. Aztán jönnek és belém törlik a cipőjüket. Ugyan már! Igen, fasiszta vagyok, és akkor mi van? Nem vagyok fajgyűlölő. Miért ne mondhatnám, hogy jobboldali vagyok? Olyannyira jobboldali, ha már itt tartunk, hogy nem megyek el szavazni, mert egyetlen politikai párt sem képviseli a véleményemet, különösen nem az úgynevezett jobboldaliak. Hiszek a múltban gyökerező bizonyos társadalmi elképzelésekben, ez az én elvem, amit senki sem vehet el tőlem" - mondta Paolo Di Canio.

A jelenleg a negyedosztályú Cisco Roma csapatában játszó Di Canio az interjúban arról is beszélt, hogy elhíresült fasiszta karlendítése és nézetei kifejtése után találkozott Alessandra Mussolinivel, az egykori olasz diktátor unokájával, és sok levelet is kapott olyanoktól, akik osztják a nézeteit, csak nem mernek róla beszélni.

Paolo Di Canio a fasiszta üdvözlésről úgy vélte, hogy egy demokráciában meg kellene engedni, hogy az emberek akár ezen a módon is kifejezhessék nézeteiket. "Családom van, két iskolás lányom. Megállok a piros lámpánál, adót fizetek, soha nem volt semmilyen összeütközésem a törvénnyel, soha nem inzultáltam embereket a bőrszínük miatt, semmilyen problémám nincs a zsidókkal, mi a fenéért ne ünnepelhetnék egy olyan üdvözléssel, amely sokkal inkább a római birodalom idejében gyökerezik, mint a XX. században?" - mondta a játékos.

(InfoRádió - FourFourTwo)