Közel 80 százalékos arányban Vona Gábor alelnököt választotta a Jobbik elnökévé a párt tisztújító kongresszusa szombaton. A kisebbségben maradt ellenjelölt Molnár Tamás korábbi alelnök volt. Bégány Attila, a Jobbik V. kerületi ex-elnöke szerint a tisztújító közgyűlést alapszabályellenesen hívták össze.

Hogy Bégány tesz-e jogi lépéseket, nem tudni. Jónás Levente, frissen kinevezett kommunikációs igazgató a Kuruc.info-val közölte, pártja a kizárt Bégány szerinte megalapozatlan vádaskodásaira nem kíván reagálni, tekintettel arra, hogy a Jobbik szerint utóbbi állításai minden alapot nélkülöznek.

Kuruc.info kommentár
: A párt jövőjét illetően intő jel, hogy alelnök maradt a korábbi elnök, a Fideszhez közelítő, a gyakorlati (és elméleti) munkától és a radikalizmustól, nomeg a felkeléstől irtózó Kovács Dávid, valamint a testvére nevén kívül semmi érdemlegeset fel nem mutató Balczó Zoltán. Továbbra is választmányi elnök Nagy Ervin, aki a választmányt soha nem hívta össze és aki saját bevallása szerint gyáva, továbbá szintén a Kuruc.info-nak szánt közlése szerint megijedt a szeptemberben keződött népmozgalomtól.
Az elnökségi tagok közül Bíber József Tibor nevezhető radikálisnak, míg az elnök igazi irányvonala egyelőre nem ismert, azt majd tettei mutatják meg. Pozitív figura még markánsan jobboldali szempontból a szeptemberi felkelés során bizonyító Szilvási Péter sajtófőnök, aki 9 napot töltött előzetesben Tomcattel egyetemben. De nem irtózott az utcára vonulástól Szabó Gábor pártigazgató sem, Novák Előd volt szóvivőről nem is beszélve (ő a pártvezetés gyávasága miatt mondott le szeptemberben).

Közben jött a hír, hogy Szilvási szervezési osztályvezetővé avanzsált (bukott?) a sajtófőnökség helyett pedig a Jobbik átvette/bevezette a többi pártban megszokott, fellengzős, magyartalan és taszító hangzású kommunikációs igazgatói címet.

Kuruc.info