 Jönnek! |
Az Európa Unió és Izrael kapcsolata meglehetősen érzékeny téma. Az emberek többsége fel van háborodva azon, amit Izrael művel szinte nap mint nap, kormányaink, és ellenzéki pártjaink azonban cinkosan hallgatnak és eltitkolják, vagy legalábbis nem publikálják az olyan megállapodásokat és "akcióterveket" melyek Izrael állammal köttetnek. Sunyi módon az emberek háta mögött cselekszenek, a közvélemény teljes kihagyásával. Vajon ki hatalmazta fel őket, hogy Izrael érdekében tegyenek olyan lépéseket, melyek az EU-ra, vagy csak szűkebb hazánkra Magyarországra, és annak lakosaira nézve hosszú távon káros nemzetközi hatásai lehetnek?
Egy 2003-ban történt EU-s felmérés szerint a EU polgárainak 59%-a gondolja Izraelt a világbékét legjobban fenyegető országnak. A második helyezett az USA volt. Ismert tény tehát, hogy az európai nemzetek tagjainak elsöprő többsége nem ért egyet Izrael politikájával, és az USA befolyását sem találja helyesnek a térségben, különösen ami Izrael, és a zsidó politikusok gaztetteinek védelmezését, és Izrael politikájának feltétlen támogatását jelenti. Gondoljunk csak az ENSZ-re, ahol már megszámolhatatlan azon ENSZ-határozatok száma, mely csak és kizárólag azért nem ítéli el Izraelt, mert az USA ezeket a határozatokat rendre megvétózza. Izrael és az USA jelentik a világban a gonosz tengelyét, bármilyen szempontból is nézzük. S bár a média ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni a tömegekkel, az EU népeinek nagyon is helyén van az esze.
Hiába szeretnének azonban Európa népei békét minden áron, ha hatalomban tartanak olyan pártokat és politikusokat, akik Izraelt és az Egyesült Államokat támogatják feltételek nélkül. Mivel az Izrael, vagy az USA által megtámadott országok lakói joggal azonosítanak bennünket az állítólagos demokráciák politikusaival, így ha jelen helyzetben kitörne egy háború, annak mi, az emberek innánk meg a levét! Ezt akarjuk? Hagyjuk, hogy titkos vagy eltitkolt megállapodások alapján legyünk cinkosai a végtelen butaságában felfuvalkodott G.W.Bush-nak és követőinek, a világagresszor Amerikai Egyesült Államoknak, vagy a mindent és mindenkit semmibe vevő rasszista Izraelnek? Hagyjuk, hogy a politikusaink olyan nyilatkozatokat tegyenek a világ előtt, amiben önvédelemnek nevezik a nyílt agressziót?
Ha elmegyünk ezek mellett szó nélkül, akkor mi magunk is lesüllyedünk arra a szintre, ahonnan nincs visszaút. Aki a maga lehetőségeihez mérten nem tiltakozik az ellen ami folyik, az ugyanolyan bűnt követ el, mint azok az aktív politikusok és bürokraták, akik az úgynevezett "nemzetközi elvárásoknak" megfelelni akarásukban a háború felé sodorják az egész keresztény világot, miközben folyik a történelemhamisítás, a holokauszt-bűvészkedés.
Amennyiben kitörne egy háború, az arab államok értelemszerűen nem tennének különbséget az USA, és Európa között, egyrészt a NATO, másrészt az EU politikája miatt, harmad- és nem utolsó sorban pedig azért, mert a muszlim világ lakói - tetszik vagy nem - ugyanúgy egy kalap alá vesznek bennünket az USA-val, és a többi nyugati állammal, mint ahogy tahó buzgalmában Gyurcsány Ferenc az arab focistákat a terroristákkal. Ha itt háború lesz, az egész keresztény világ megsínyli. Mindezt azért, mert az ún. nyugati demokráciákat elsősorban a pénz, és a legkülönfélébb érdekek mozgatják. A demokrácia alapértékei már régen elvesztek. Titkos nemzetközi megállapodások, és érdekek mentén dőlnek el a dolgok a fejünk fölött. Olyan emberekre szavazunk akik nem méltóak és alkalmatlanságuk folytán nem is valók a képviseletünkre.
Kétlem azonban, hogy egy pártokra tagolódott rendszerben egyáltalán megoldható ez a probléma. Ez az egyik ok, amiért a pártok nélküli demokrácia alapvetéseinek megteremtésén fáradozom, ahol olyan független emberek képviselnék a népet, akik a tevékenységükkel és az életükkel bizonyították, hogy alkalmasak és méltóak a feladatra, és ahol a választás nem arról szól, hogy a pártok által megalkotott, vagy önjelölt politikai bűvészek közül kit tartunk kevésbé rossznak vagy Uram bocsá' arcra szimpatikusabbnak. Egy ilyen rendszerben nem létezhetnének titkos egyezmények, minden a teljes nyilvánosság előtt zajlana. Hazánkban egyébként a legrosszabb a helyzet a közérdeklődésre számot adó események sok évre való titkosítása, adatok szándékos meghamisítása szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy nálunk választást lehet nyerni hazudozással, az ellenzék pedig utána nem akarja megbuktatni a hazugság bajnokait. Majd amikor kiderül hogy tényleg hazudtak és nem csináltak semmit négy évig, a szavazók 1/3-a még mindig kitart mellettük. Megeszem a fejem ha létezik még egy ilyen ország, mint a miénk.
Napjainkban a politikusok násztáncot járnak a népnek a választások előtt, a nép pedig "választ" és bevesz mindent 4 évre. A következő kampányig bezárólag lényegében azt csinálnak a politikusaink amit akarnak. Ha mégis kiderül valami, az sem gond, mert a média nem tölti be a funkcióját, a szakszervezetek betagozódtak a politikába, az emberek pedig nem elefántok - könnyen felejtenek. A demokrácia pedig egy rendszeres színházi programhoz, vagy teleregényhez hasonlít, ahol a nézők a szereplőket az általuk játszott karakterrel azonosítják, és ez alapján alakítják ki hogy szimpatizálnak-e a színésszel, vagy sem. Hogy a "színész" kicsoda a valóságban, és mit csinál a magánéletében, már senkit sem érdekel. Ilyen formában a legfontosabb személy a rendező, mert ő dönti el, hogy egy színész mit alakít a deszkákon. A politikusok esetében a média hatalma hasonló egy színházi rendezőéhez. Keretek közé szorítja, skatulyába zárja a ki tudja honnan kapott forgatókönyv alapján a politikust. Az meg kénytelen eljátszani azt, amit megírtak neki. Ha védekezést írtak neki elő, védekezik. Ha támadást, akkor támad, mert megengedik neki. A média dönti el, hogy az emberek kit tartsanak majd szimpatikusabbnak a színpadon. Ez a színház pedig veszélybe sodor minden nézőt. Azt is, aki látja mi folyik körülötte, és azt is aki nem. A két tábor pedig ne is beszélgessen egymással! Ez egy színház, itt nem illik zajt csapni. A színészek majd előadják a darabot, nekünk csak az a dolgunk, hogy a tapsunkkal (voksainkkal) biztosítsuk a rendező hatalmát. Akar még itt valaki igazi demokráciát?
Mindenki ott volt aki számított
2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha ennek az aláírásán csak a balliberális elit képviseltette volna magát, egyáltalán nem csodálkoznék rajta, hiszen ismerjük őket. Sajnos azonban jelen volt az akkori parlamenti pártok teljes spektruma, a magyar kormány, és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.
2004 április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004 május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.
Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józan ésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak. A "nemzetközi elvárások" ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, de elsősorban az általuk kézben tartott média elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők. Egy biztos. Mindenki ott volt aki számított.
Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött "akcióterv"-nek nevezett megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be sem az EU-Izraeli akciótervről, sem pedig erről a megállapodásról. Az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát. Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.
A dokumentum aláírásán részt vettek:
Mose Kacav, Izrael akkori államfője,
Mádl Ferenc, Magyarország Köztársasági Elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részéről,
Hiller István az MSZP részéről,
Dávid Ibolya az MDF részéről,
Herényi Károly az MDF részéről,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,
Áder János a Fidesz MPP részéről,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői.
Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek
Kuncze Gábor mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.
Előbbi biztosra vehető, Pető Iván ellenben nem egyértelmű.
A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következők voltak:
1, Magyarország befogadó célország.
Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. Megjegyzem, ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.
2, Izraeli áruk európai terjesztése.
El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004 május 1. között érvényes szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004 május 1-gyel pedig életbe lépett az EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó melyek nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. Ezeket átcsomagolással úgymond "honosítani" lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás ezen része tehát az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása.
3, Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.
1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás védelmi megállapodást kötött , mely eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam kínálta vissza nem térítendő támogatásokat, majd ez év augusztusában, amikor nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni őket Magyarországon, gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élő megállapodást.
A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogat az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (Lásd ezt a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpraállításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?
Jó példa a 2-es és a 3-as pontokra az is, hogy egy másik megállapodás értelmében a Magyar Fejlesztési Bank Izraelben állami pénzen tart el kibucokat, melyek rossz minőségű paprikát állítanak elő, melyet aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el.
4, A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése, és propagálása a médián keresztül.
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak.
5, A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak
szigorú alkalmazása.
No comment.
6, A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése.
Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" eltaposására tett törekvés szentesítése.
7, Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a nemzetközi fórumokon.
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy "Izraelnek joga van az "önvédelemhez", holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik bár soha egyetlen egyszer sem szólaltak föl a magyar nemzetiség ellen történt atrocitások esetében, ellenben Izraelt, foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a tevékenysége miatt. Eörsi esetében ez nem egészen igaz, hiszen egyszer szót emelt a szlovákiai magyarokkal történt esetek miatt, de itt is csak arról lehet szó, hogy még nem tudjuk, hogy cui prodest.
8, Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.
A fenti megállapodást a Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága - hogy is mondjam - igencsak "színes". A szervezet költségvetését pénzintézmények dobják össze, de nem megerősített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből is. A Magyar Atlanti Tanácsról Drábik János több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az interneten is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe, hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmű szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezik.
Az egyezményről szóló információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában, tekintve, hogy az illető más esetekben is mindig megbízhatóan tájékoztatott.
Az anyag publicitása nyilvánvaló érdekeket sért, így egyértelmű volt számomra, hogy ezzel hiába fordulnék a médiához. Úgy gondoltam azonban, hogy itt az ideje, hogy mindenki tudjon erről. Az ügy azért kiemelten fontos, mert nem csak hogy fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Kérem, hogy ha valaki bármilyen további információval, esetleg részletekkel, vagy akár cáfolattal rendelkezik az ügyet illetően, írja meg nekem, akár névtelenül is.
(Nibiru)
Kuruc.info kommentár: Biztos sokan az összeesküvés-elméletek kategoriájába sorolják majd a fentieket, én mindenesetre emlékszem, hogy valamikor még 1996-ban, mikor először hallottam a "rózsadombi paktumról" azt még jobboldali, nemzeti érzelmű, "széles látókörrel rendelkező" polgártársaim is, egy elborult elme hülyeségének tartották. Mára majdnem szó szerint beteljesedett minden sora!
Mindenesetre álljon itt a Magyar Atlanti Tanács nevű rejtélyes szervezet tagjainak névsora. Érdekes, hogy bár a politikai konfliktus elmérgesedéséről, a két párt közti távolság megnövekedésről hallunk nap mint nap, ebben a szervezetben a két oldal képviselői a jelek szerint békésen elférnek egymás mellett:
Alföldy Tádé Antall György András Bába Iván Bakondy György Balázs Péter Bali József
Balla Mihály Baló György Balogh András Bánki András Bánlaki György Barabás Miklós
Baraczka Balázs Bart István Beck Tamás Bese Ferenc Betegh Sándor Bienerth Gusztáv
Bollobás Enikő Botz László Bródy Gábor Brückner Huba Bruhács János Csenger-Zalán Attila
Csizmadia Gábor Csóti György Dajka Balázs Deák János Deák Péter Demján Sándor
Deseő László Dérer Miklós Entz Géza Enyedy György Eörsi Mátyás Erdély Zs. Gábor
Erdődy Gábor Erdős André Éger György Fazakas Szabolcs Fehér Erzsébet Felkai Anna Ferencz Csaba Fodor István Fodor Lajos Fodor Péter Frank Tibor Friss Gábor Gálszécsy András Gazdag Ferenc Gecse Attila Gömbös János Gorka Sebestyén Gömöri Endre
Granasztói György Gyarmati István Gyürk András Habsburg György Hajdu András Halzl József
Hardy Ilona Hardy Mihály Hargita Árpád Hautzinger Gyula Hegyi Gyula Herman János
Horváth Gábor Horváth István Huebner Károly Iklódy Gábor Inotai András Izbéki Gábor
Jávor Endre Jeszenszky Géza Juhász Ferenc Kádár Béla Kalmár Ferenc Kántor Rezső
Kaszás Tibor Katona Tamás Keleti György Kende Péter Kéry György Kéri Nagy Zsolt
Kézdi Kovács Zsolt Király Béla Kiss Elemér Kiss Tibor Kocsis László Kodolányi Gyula
Kolosi Tamás Kosáry Domokos Kovács F. László Kovács László Korösi Csaba Kraft Péter
Kulcsár István Kupa Mihály Lábody László Laczik Zoltán Lambert Gábor Lengyel László
Ligetvári Krisztina Lotz Károly Lovassy Tamás Mádl Ferenc Magyarics Tamás Martinusz Zoltán
Márton András Martonyi János Mécs Imre Medgyessy Péter Meiszter Dávid Mezei Tibor
Mészáros András Mizsei Kálmán Molnár Gusztáv Molnár Gyula Molnár László Németh György
Németh Péter Nógrádi György O'sváth György Oberfrank Ferenc Orbán Györgyi Orbán Viktor
Ormos Mária Paczolay Péter Pakucs János Paulovits László Pálinkás József Papp Gábor
Pásztor Zsuzsa Pecze Zoltán Peisch Sándor Perjés Gábor Pini Giuseppe Pintér István
Póda Jenő Pozsgay Imre Rábai Zsolt Rákosy Balázs Rapcsák János Rázsó Gyula
Reisch Alfréd Rédei Ottó Riesz Tamás Sárdi Péter Schmidt Lajos Schmitt Pál
Siklósi Péter Simonyi András Somogyi Ferenc Stadler János Subai József Sugár András
Szabó János prof. Szabó János Szabó Lajos Mátyás Szájer József Szakály Sándor Szalai Attila
Sz. Bíró Zoltán Szemerkényi Réka Szent-Iványi Ágnes Szentiványi Gábor Szent-Iványi István Szerdahelyi Péter Szekeres Zsolt Szép Tamás Szilágyi János Szita Károly Szőke László Sztáray Péter Szűrös Mátyás Szurgyi Árpád A. Tabajdi Csaba Tamás Pál Tar Pál Ternák Gábor Terták Ádám Terták Elemér Tolnay László Topolánszky Ádám Tóth András Tóth József Töröcskei István Udvardi Iván Valki László Varga Csaba Varga Imre Varga Márta Vári Gyula Várkonyi László Végh Ferenc Veress Bulcsú Vizi E. Szilveszter Wachsler Tamás Zdeborszky György Zalatnay István Závodszky Péter Zámbori Mihály
