Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerint nem lehet méltóképpen emlékezni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúira a Batthyány-örökmécsesnél a közeli szovjet emlékmű miatt.
“Nem tudunk méltóképpen emlékezni (…) addig, amíg az örökmécsesre is a Szabadság téri szovjet emlékmű árnyéka vetül” – mondta Novák Előd az MTI-nek szombaton, miután az aradi vértanúk napján részt vett az örökmécsesnél tartott megemlékezésen.
Hozzátette: a tér és a környező utcák a vértanúknak állítanak emléket, de ott áll egy önkényuralmi rendszer “monumentális emlékműve”.
Novák Előd közölte: Jobbik módosítást nyújt be ahhoz a törvényjavaslathoz, amely betiltaná a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető emberek, fogalmak és szervezetek neveinek használatát a cégek, médiumok, valamint közterületek és közintézmények elnevezésében.
A Jobbik javaslata szerint nemcsak a kommunista utcanevekkel, hanem közterületi alkotással, emlékművekkel is foglalkoznia kellene a törvénynek – mondta.
Mint megjegyezte, az ilyen emlékműveknek, amelyek önkényuralmi jelképeket is megjelenítenek, “nem közterületen, hanem temetőkben vagy az úgynevezett szoborparkban van a helyük”.
A Szabadság téren “a megszállóink emlékművének nem lehet helye” – jelentette ki Novák Előd.
(MTI)