A rendőrök négy fővel szemben kezdeményeztek szabálysértési eljárást feloszlatott társadalmi egyesület tevékenységében való részvétel miatt.
Miskolc területére, szerdára három szervezet jelentett be a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényt. A demonstrációk csaknem azonos időben, több helyszínen zajlottak. Az Avason a Demokratikus Koalíció megmozdulása, a belvárosban a cigányszervezetek tüntetése, majd - szintén az avasi lakótelepen - a Jobbik tüntetése zajlott.
Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a vonulásokkal érintett szakaszokon időszakosan részlegesen lezárták az utat. A rendőrség a szükséges erőkkel hajtotta végre a biztosítási feladatokat - tette hozzá.
Kifejtette: a rendőrök a demonstrációkkal összefüggésben négy fővel szemben kezdeményeztek szabálysértési eljárást feloszlatott társadalmi egyesület tevékenységében való részvétel miatt. Emellett - a megyében elrendelt fokozott rendőri ellenőrzések során - egy országos körözésben szereplő embert is elfogtak, és további három személyt állítottak elő közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt - jegyezte meg a szóvivő.
(MTI)
Frissítés: Az egyenruhás bűnözők általi igazoltatás felvétele
A gödöllői machetás bűnöző kollégái a "készenléti egyenruhás bűnözők" azért zaklattak hazafiakat, mert oroszlánra emlékeztető ábrát véltek felfedezni a ruhájukon. (Bár a vörös csillagot nem veszik észre ilyen buzgón, pedig azt tényleg tiltja a törvény.)
(Olvasónktól)