A Jobbik szerint a kormány országgyűlési képviselőkkel akarja feltölteni a 2013-tól megalakuló járási hivatalok vezetői posztjait, ami felháborító és elfogadhatatlan.
Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke bejelentette: pártja törvénymódosítást kezdeményez az összeférhetetlenség kimondására. Az ellenzéki politikus szerint a kormány a politikai álláshalmozás újabb lehetőségének megnyitását készítette elő, amikor a járási hivatalok létrehozását szabályozó törvényben kimondta: az országgyűlési képviselőség is közigazgatási gyakorlatnak számít. A Jobbik szerint ezzel megnyílt az út a 2014-től létrejövő kisebb parlament miatt állásukat elveszítő fideszes honatyák előtt, hogy a járások élén folytassák a munkájukat.
A Jobbik éppen ezért törvénymódosítást nyújt be az Országgyűlésnek, amelyben kimondanák, hogy országgyűlési képviselő, polgármester, valamint megyei, vagy helyi önkormányzati képviselő nem vezethet járási hivatalt. Emellett annak rögzítését is kezdeményezik, hogy a hivatalvezetőnek felsőfokú igazgatásszervezői, okleveles jogász képesítéssel vagy okleveles közigazgatási menedzser, illetve egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdász szakképesítéssel kell rendelkeznie és legalább öt év közigazgatási gyakorlat is feltétel lenne.
Ezekre Novák Előd szerint azért van szükség, hogy ne álljon elő az az abszurd helyzet, hogy közigazgatási ügyekben a hivatalvezetőnél képzettebb a saját helyettese, vagy akár az általa felügyelt legkisebb falu jegyzője is.
(MTI)