250 ezer eurónyi államkötvény vásárlásával magyar állampolgárságot lehet szerezni egy fideszes javaslat szerint.
"A kínaiak részéről többször megfogalmazódott, hogy segítsük elő a magyarországi gazdasági befektetéseiket. Ahhoz, hogy valaki komoly szereplő legyen a piacon, tőkét is kell rá szánnia. És ha valaki magyar állampolgár is, több lehetőség nyílik meg számára. A méltányos eljárás feltétele a 250 ezer eurós államkötvény-vásárlás 5 éves futamidővel. Ezzel olyan fontos célokat szeretnénk teljesíteni, mint hogy az úgynevezett harmadik világ országaiból jöhet tőke befektetni, az államadósság-csökkentést pedig ilyen módon is finanszírozzuk" – nyilatkozta a Népszabadságnak Babák Mihály, aki Rogán Antal fideszes frakcióvezetővel közösen jegyzi az Országgyűlésnek a hétvégén benyújtott javaslatot. (A javaslat lényege egyébként az, hogy aki 250 ezer euróért, mintegy 70 millió forintért államkötvényt vesz, az megkapja a magyar állampolgárságot.)
Szarvas polgármestere, aki a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának is a tagja, hozzátette: "Rogán Antal úr és én is a magyar–kínai társaság, az Interparlamentáris Unió tagjai vagyunk. Sok tárgyaláson vettünk részt kínai vezetőkkel, üzletemberekkel, ők küldték felénk ezt a kérést". Arra, miszerint ezzel váltanák ki a remélt IMF-hitelt, Babák Mihály úgy reagált: "ilyen mély összefüggést kár keresni", most még nem is kalibrálható, hány kínai üzletember szeretne így letelepedni.
(Nol)