Országjárásba kezdtek a Fidesz politikusai. December 20-áig 175 települést keresnek fel, és politikai helyzetértékelést tartanak - közölte Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke.
A Fidesz elnökségének döntése alapján november elején kezdődött az országjárás, amelyben kormánypárti parlamenti képviselők, a kabinet és a párt elnökségének tagjai, valamint politikai államtitkárok - összesen 43-an - vesznek részt - mondta Kósa.
Eddig több mint negyven helyszínt kerestek fel "Nyíregyházától a Dél-Dunántúlig", találkoztak a helyi fideszes képviselőkkel, majd a helyi Fidesz-, illetve KDNP-csoport szervezésében fórumot tartottak.
A rendezvényeken részt vevő politikusok értékelik a kialakult politikai helyzetet és az elvégzett kormányzati munkát - ismertette Kósa Lajos. "Az eddigi tapasztalatok meglehetősen jók", mert azt mutatják, hogy a Fidesz támogatói "nagyon sok szempontból" egyetértenek a kormány politikájával - mondta az ügyvezető alelnök, hozzátéve, hogy az országjárás végén értékelik a tapasztalatokat.
Kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök - bár jelen lesz országos eseményeken - más programjai miatt nem vesz részt az országjárásban.
(MTI)