Mint ismeretes, a három bűnöző éjjel uborkát akart lopni a kertből, amikor áramütést szenvedtek. Az idős embert, akit első fokon gondatlanságból elkövetett emberölés és életveszélyt okozó testi sértés vétsége vádjával egy év, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Borsod megyei bíróság, a debreceni ítélő tábla jogerős ítéletével végül megrovásban részesített. A perköltség egy részét – több mint hatszázezer forintot – azonban meg kell fizetnie: a nyugdíjából havonta vonják a törlesztést, mert senki nincs ebben az országban, aki kifizesse helyette, csak siránkozunk az összefogás és a szolidaritás hiányáról.

Emiatt egy hónapban nagyjából negyvenezer forintot kell beosztaniuk a feleségével: az asszony világéletében kacsát, libát, tyúkot tartott, ezeket adta el a piacon, ám mivel nem volt munkaviszonya, nyugdíjat sem kap. Szepessy Zsolt volt monoki polgármester a kesznyéteni eset után szárnyai alá vette a férfit, akit csak Barna bácsiként emleget. A polgármesteri hivatal emeletén lakást biztosított a falujukat az eset miatt hátrahagyó házaspárnak. Még a választási törvényt is felhasználta, hogy menedéket biztosítson a méltatlanul meghurcolt férfinak: az általa alapított Összefogás Párt miniszterelnök-jelöltként indította el a nyugdíjast, így a férfi automatikusan mentelmi jogot kapott, s a bírósági eljárást hónapokra fel kellett függeszteni.

Szoboszlai Barna és felesége 2010 őszén tért vissza Kesznyétenbe: pártfogójukat nem választották újra Monokon, az új, fideszes polgármestertől pedig nem reméltek megértést vagy támogatást.

– A monoki nép barátságosabb, mint a kesznyéteni, pedig minket itthon is nagyon szerettek – mondja az idős asszony, aki még most is elsírja magát, amikor arról beszél, hogy négy éve ott kellett hagyniuk a házukat. „Más végett” – teszi hozzá.

Barna bácsi természetesen ma is jogosnak érzi, amit tett. Azt mondja, nem fogadja el, hogy mások a munkája gyümölcsét büntetés nélkül elvehetik, ellophatják. Az időközben megszületett, a magántulajdon védelméről szóló új törvényt is mentségül hozza fel, mondván: ma már senki nem büntetné meg azért, amit 2008-ban tett. A házaspár szerény körülmények között él a régi házban. Sparhelttel fűtik a konyhát, ahol idejük nagy részét telente most töltik, vezetékes vizük nincs, a kútról hordanak. A kertjük felszántva, felásva: cukorborsót még november elején is szedtek a veteményesből, pár szál hagyma, zöldség most is virít még az ágyásokban.

– Régebben házhoz jöttek hozzánk zöldségért, gyümölcsért, de az „áramozás” óta már nem csengetnek annyian – fogalmaz az asszony. Így most már a templom előtti kis piactérre járnak eladogatni, amit megtermeltek.

Barna bácsi azt mondja: sok az elkeseredett ember, aki az állandó lopások miatt ugyanúgy szeretné megvédeni a portáját, mint ő. – Senkinek se az égből hányják azt a krumplit, amit megtermel, keserves munka van azzal – mondja. Elárulja, hogy nemrég két asszony kereste Miskolcról, s azt kérték: magyarázza el, hogyan kell megépíteni és árammal ellátni egy drótfonatot.

– Elmagyarázta nekik?

– Nagyjából – válaszolja. Aztán kissé indulatosan azt taglalja, hogy senkinek nem lenne félnivalója, ha mindenki egyformán dolgozna. S ha ő egyszer az életben parlamenti képviselő lehetne, ez volna a legfőbb célja. – Mindenki dolgozzon! Minden magyar és minden cigány – nyomatékosít. Amikor a Népszabadság firkásza azzal mentegeti a tolvaj cigányokat, hogy munkát szerezni manapság egyre nehezebb, s lám, többen is külföldön keresik a boldogulást, azt mondja: egy hét alatt bárhol találna munkát magának, mert ő nem fél megfogni az ásót, a kapát, a szerszámot. Bújjon képzeletben egy cigány ember bőrébe, és induljon el úgy munkát keresni, vajon tárt karokkal várnák-e a munkaadók? - akadékoskodnak a cigányimádó ballibek. Azzal vágja ki magát, hogy a faluban két cigányt is ismer, aki dolgozik. Az egyik a diósgyőri focicsapatban, a másik Németországban keresi a kenyerét.

Miniszterelnök már nem lenne, ahhoz túl idős, de országgyűlési képviselőként még el tudná magát képzelni – mondja. Komótosan a konyhaszekrény fiókjához ballag, s két régebbi szórólapot is elővesz: az egyiken kapál, a másikon Szepessy Zsolttal szerepel. Látszik az arcán: élvezte azokat az időket.

– Szerencsen vettünk öltönyt, a monoki polgármester meg adott kölcsön nyakkendőt. Még a szemöldökömet is kiigazítottam csipesszel meg kisollóval, hogy ne legyen olyan bozontos. Voltunk a tévében, jártuk a falvakat, hordtuk a nyomdából a plakátokat. Az is szóba került, hogy tanuljak egy kicsit angolul, de arról aztán letettem, van nekem nyelvem, a magyar – idézi fel a boldog kampányidőszakot.

Monokon elmondta az ottani cigányoknak, hogy nem kell tőle félniük, a légynek se tudna ártani. A kesznyéteni cigányok az eset óta kerülik: köszönnek ugyan, de a korábbi szívélyesség elmúlt.

A firkászok próbálták megkeresni azokat, akik - népszabós szóhasználattal - "áldozatai" voltak az áramütésnek. A fogát otthagyó Veres Zoltán veje, Irhás Iván egy kis házban él az egyik faluszéli utcában, de szomszédai azt mondják, napok óta nem látták, talán rokonoknál lehet (de esélyesebb, hogy börtönben - a szerk.). Takács Richárd, a másik "sérült" előzetes letartóztatásban ül: ő az egyike annak a négy támadónak, akik idén januárban úgy megvertek egy nyolcvankét éves idős asszonyt Kesznyétenben, hogy később belehalt sérüléseibe.

Ha akkor ő is felfordul, az a magyar néni talán még ma is élne...

(Kuruc.info - Nol korrigálva)

Adjon az Isten!

Drága Kurucok!

Nagyon szeretném, ha segítenétek közölni Szoboszlai Barna címét, mert a megjelent cikk után nagyon sokan jelentkeztek, hogy segítenének.

Felhívtam az önkormányzatot, sajnos telefonja, számlaszáma nincs, de itt a címe:

Kesznyéten, 3579, Vörösmarty u. 25.

Előre is nagyon köszönöm!

Szebb jövőt!