Meghiúsult a vásárhelyi Kenéz család december elsején 9 órára bejelentett kilakoltatása. A bírósági végrehajtó mintegy 15-20 rendőr kíséretében megjelent a Nyár utcai ház előtt, amelynek bejáratát közel 30-40 civil és a Jobbik szimpatizánsai állták el. A 4 milliós kölcsönt egy tanár adta, aki most 10-et követel, a lakókból pedig lakásfoglaló lett.
Zoom
A végrehajtást kérő háztulajdonos, aki módfelett gyanús körülmények között, évekkel ezelőtt, jelentősen magas kamatra adott 4 millió forint kölcsön fejében szerezte meg az ingatlant az idős házaspártól, lakatost és teherfuvarozót is odarendelt, de azok, látva a csődületet és hallva az egybegyűltek fújóló bekiabálását, csendben eltávoztak, így a végrehajtás foganatosításához szükséges technikai feltételek híján háromnegyed 11-kor lefújták az akciót.
A család ügyvédje, Tatár Zoltán elmondta, Kenézék kálváriája jó 10-11 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az idős házaspár segíteni szeretett volna lányuk üzleti vállalkozásának beindításában. Miután a bank elutasította hitelkérelmüket, egy hitelközvetítőhöz fordultak, ő egy magánszemélyhez irányította őket, aki, ha sürgősen kölcsönre van szükségük, akkor rövid határidőre és viszonylag magas kamatra tud nekik azonnal kölcsönt adni. Az "úriember" ekkoriban magánkölcsönök folyósításából, magyarán uzsorából élt.
Hogy lett 4 millióból 5,8 millió?
Az illetővel megkötötték a kölcsönszerződést, amelybe 5,8 milliós kölcsön szerepelt, valójában csak 4 millió átadására került sor. A bíróság utólag meg is állapította, hogy csak 4 millióról volt szó. Biztosítékként kikötötték, hogy vételi jogot biztosítanak a kölcsönt adó javára, erre az ingatlanra 5,8 millió forintos vételáron. A különbözet úgy keletkezett, hogy az uzsorás havi 10 százalék kamatot kért – két hónapról lévén szó, ez 4 millió 800 ezer –, valamint az ingatlant terhelte egy 1 millió forintos takarékszövetkezeti jelzálog, amit ő átvállalt. A hitelügyintéző állítólag hozzá is kezdett a hitelügyintézéshez, kifejezett ígéretében bízva a Kenéz család ebből tervezte visszaadni rövid lejáratú tartozását.
A hitelügyintéző által felkínált tranzakció meghiúsult, így Kenézék nem tudták fizetni a felvett kölcsönt, az uzsorás viszont ezt követően felajánlotta nekik, hajlandó az opciós jogot levenni az ingatlan-nyilvántartásról, azonban a tulajdonjog bejegyzési hozzájárulás ügyvédi letétbe helyezését kérte. Megkerestek egy akkor még ügyvédként praktizáló, most Szegeden ügyészként dolgozó egyént. Ő készítette el és ellenjegyezte ezt a tulajdonjog-bejegyzési engedélyt. Eredetileg arról volt szó, hogy ez a dokumentum az ügyvédnél marad letétben. A család ügyvédje szerint ezzel nem is lett volna probléma, de ahogy ügyfele aláírta a bejegyzési hozzájárulást, a kölcsönt adó kikapta kezéből a papírt, és eltávozott az ügyvédi irodából.
Az ügyvédek is sárosak?
Az ügyvéd akkor arra hivatkozott, hogy ő ezt megakadályozni nem tudta. Kenézék kártérítési pert indítottak az ügyvéd ellen. Jogerős ítéletben a bíróság megállapította, Kenézéknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy ebben az ügyvédi letétbe helyezésben megállapodtak volna. Sem ügyvédi tényvázlat, sem letéti szerződés nem készült, tehát bizonyítani utólag sajnos nem lehet, hogy mi hangzott el az ügyvédi irodában a három személy jelenlétében. Az érintettek – az uzsorás és a most ügyészként dolgozó személyek – tagadták, hogy letétbe helyezésről szó esett volna.
Kenézék ügyvédet váltottak, és elindítottak egy keresetet a szerződés érvénytelenítésére, az uzsorás pedig benyújtotta a bejegyzési engedélyt a földhivatalhoz, amely el is indította az eljárást. Három évig tartott a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló per, a vége az lett, hogy a bíróság megállapította, hogy 4 millió forint erejéig érvényes csak a szerződés, tehát Kenézék 4 milliót vettek fel, azonban ezt még 20 százalékos éves kamattal is megtoldta az "igazságszolgáltatás". A per kimenetele végül az lett, hogy az eredeti 5,8 millió forintos tartozásból 6,5 millió lett, plusz érvényre emelkedett a tulajdonjog-bejegyzése.
Az idén fejeződött be az elszámolási per, amelyet Kenéz András indított a kölcsönt adó ellen. Ebben történt meg a kamatok elszámolása, és itt derült ki, hogy a kamatok miatt a sértettek rosszabbul jártak, mintha meg sem indították volna ezt a pert.
Papíron kilakoltatták őket
Kenéz Andrásné elmondta, akkori ügyvédjük azt akarta, ígérjenek 20 százalékos kamatot az uzsorásnak, amit ő már akkor ellenzett. A per azonban elhúzódott, 2005-ben a kölcsönt adó tulajdonjogát bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba, s ekkor ő már keresetet indított Kenézék ellen az ingatlan kiürítésére, valamint a használati díj megállapítására. A bíróság ennek a követelésnek jogerősen helyet adott, meg is állapítottak havi 35 ezer forintos használati díjat, és kötelezték Kenézéket az ingatlan kiürítésére.
A papír szerint 2009-ben meg is történt az idős házaspár kilakoltatása, noha Kenézék azt állítják, ők soha ki sem költöztek a házból. A végrehajtó papíron kilakoltatta őket, de mivel a házaspár akkor éppen kórházban volt, és lányuk tartózkodott a házban, ő írta alá a jegyzőkönyveket. A gyakorlatban annyi történt, hogy az egyik ajtóra a végrehajtó lakatot szerelt, amit a család egyik tagja levert, és Kenézék, amikor hazatértek a kórházból, gyakorlatilag semmilyen változást nem tapasztaltak, és tovább laktak az ingatlanban.
Több mint 1 év elteltével az uzsorás a címzetes főjegyzőhöz fordult birtokvédelemért, és Kenézék kilakoltatását kérte. Ennek a kérelemnek a jegyző helyt adott, s el is rendelte a kilakoltatást. Az adott napon lett volna a harmadik kilakoltatás. A jegyzői határozatot Kenézék sikertelenül támadták meg a bíróságon, így a törvény értelmében nincs helye halasztásnak az "önkényesen elfoglalt lakás" kiürítése iránt. Hivatalosan tehát Kenézék önkényes lakásfoglalók abban a házban, amely több mint 80 évig a család tulajdonában volt.
A kilakoltatási moratórium Kenézékre nem érvényes
Az "új tulajdonos" idén tavasszal kérte a vásárhelyi városi bíróságtól az "önkényesen elfoglalt lakás" kiürítését. Kenézék fellebbezését a bíróság elutasította. Ez alapján próbált meg eljárni szombaton a végrehajtó. A december 1-jével életbe lépő kilakoltatási moratórium – a leírtak miatt – Kenézékre nem vonatkozik. Tatár Zoltán szerint gyakorlatilag kimerítették az összes jogi lehetőséget.
A kölcsönt adó esetleges uzsorás tevékenységét a bíróság sohasem vizsgálta. A szerződést sem találta uzsorásnak, nem állapított meg feltűnően aránytalan előnyt. Akkoriban még az uzsora áldozatai nem részesültek büntetőjogi védelemben, tehát büntetőeljárás sem indult ilyen ügyben.
Kenézék szerint több ügyvéd is, akikkel a szövevényes és bonyolult ügy során kapcsolatba kerültek, az uzsorás javára ténykedett. A család azt állítja, az évek során többször is megkísérelték rendezni a tartozást, először 5, majd 6 milliót ajánlottak, de a kölcsönt adó azt válaszolta, 12 millióra tart igényt.
Tatár úrnak a kölcsönt adó másfél évvel ezelőtt még 10 millió forintot jelölt meg, hogy ennyiért lemondana a házról, ez körülbelül a ház becsült értéke is.
Nem egyedi esetről van szó
Szabó Bálint követeléskezelőként ugyancsak Kenézék képviselőjeként jár el az ügyben. Ő is megerősítette, azt szeretné, ha sem a végrehajtó, sem a végrehajtást kérő ma nem járna sikerrel. Az a lényeg, fogalmazott, hogy valaki ma Magyarországon egy megvezetett, rosszhiszemű kölcsönszerződéssel gyakorlatilag elveszítheti annak többszörösét, ami a kölcsönszerződésben szerepel. Ha a mai végrehajtási cselekmény nem jár sikerrel, és kapnak haladékot a téli időszakra, akkor lesz idő arra, hogy akár a nyilvánosság segítségével és erejével megtámogatva az ügyet valamilyen módon eljuttassák olyan stádiumba, hogy kivizsgálják a Kenézék által említett személy büntetőjogi felelősségét is.
A magyar rendszerben egyre kevesebb a mozgatható pénz, véli Szabó úr, ezért akár vállalkozók, akár magánszemélyek esetében egyre alantasabb eszközökhöz nyúlnak egyesek, a lopásnak egy teljesen más fajtája és módszere kezdett elharapózni. A helyzet ugyanaz, mint amikor az ember bemegy az ABC-be, elvesz egy csokit, és azt nem fizeti ki. Sem a jogalkotó nem építi be a rendszerbe azokat a fékeket, amelyek ezt meg tudnák gátolni, sem a jogalkalmazóknak nincs elegendő eszköz a kezében. Ami a legsúlyosabb, egyáltalán nem egyedi esetről van szó.
Tatár ügyvéd úrnak van tudomása róla, hogy a kölcsönt adó ellen folyt a szegedi bíróság előtt egy jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatti büntetőeljárás, ennek az eredményéről viszont nincs pontos információja. Kenézéket ebben az ügyben tanúként hallgatták ki. Az is kideról, hogy tanár, aki a kölcsönt adta.
A "tanár úr" 10 milliót kér, iskolai kamerával gyűjt bizonyítékot
A kint gyülekező tömegben megjelent az "új tulajdonos", aki iskolai leltárszámmal ellátott kamerával végig rögzítette az eseményeket.
Zoom
Sajnos kitakarták az arcát
Érdemben nyilatkozni nem óhajtott, azt azonban elmondta, legalább 15-ször próbált meg egyességre jutni Kenézékkel, sikertelenül. Ha kifizetik neki a 10 millió 300 ezer forintot, hajlandó mindent elfelejteni. Arról nem volt hajlandó beszélni, hogy folyik-e ellene tiltott pénzügyi tevékenység vádjával büntetőper. Hogy miért most kezdeményezte az eljárást, amikor a mai naptól él a kilakoltatási moratórium, miért nem tudott várni tavaszig, azt válaszolta: várt már eleget.
A lakatos és a teherfuvarozó meghátrált
A helyszínre érkező végrehajtó és a rendőrök nem tudtak bejutni a bezárt kapun, mert a bejáratot elállták jobbikos szimpatizánsok és "engedetlen" civilek. Jelen voltak Toroczkai László és Tóth Péter megyei önkormányzati képviselők, akik a polgári engedetlenség bevált módszereivel próbálták meghiúsítani a kilakoltatás végrehajtását. Sikerrel is jártak, mert a tömeg hangos közbekiabálására az odarendelt megszeppent lakatos –, akinek a tiltakozók dupla tarifát ajánlottak fel, mint amennyiért elvállalta ezt a munkát – fogta magát, és dolgavégezetlenül odébbállt. A teherfuvarozó sem vállalta a fuvart ilyen körülmények közepette, majd egy másik odarendelt szállítmányozó is csak megállt, kiszállt, aláíratta a megrendelőlapot, majd elhajtott. A tömeg megtapsolta.
Közel egy órán át tartó huzavona, felszólítás, alkudozás után kijöttek a mentők, mert a házban rosszul lett Kenéz Andrásné, s el kellett szállítani a kórházba. Patthelyzet alakult ki, a rendőrök a végrehajtóval nem tudtak bemenni, a tiltakozók pedig nem tágítottak a kapu elől, néhány idősebb hölgy is odaállt Toroczkaiék mellé.
"Erre tanítod a diákokat" – kiabáltak az egybegyűltek a szüntelenül kamerázó főszereplő felé, "Lúdas Matyit nem tanítod?" Közben újabb rendőrök jelentek meg, akik igazoltatni kezdték a jelenlévőket, de mindez békésen, fegyelmezetten történt. A tiltakozást és a kilakoltatás megakadályozását végül is semmilyen rendbontás, atrocitás nem kísérte.
A Jobbik is közbelépett, rendőri erősítés érkezett
Tóth Péter elmondta, azért jöttek el, mert minden bajba jutott családon segíteni szeretnének. Igaz, hogy a kilakoltatási moratórium Kenézékre nem vonatkozik, de a Jobbik szegedi elnöke eléggé embertelennek tartja azt a bírói ítéletet, amelynek alapján elrendelték a család decemberi kilakoltatását. Tóth az uzsorás helyzetét is meg szándékozza vizsgálni, mert tanári fizetésből inkább hitelt lehet fölvenni, nem pedig 10 milliókat kölcsön adni. Ezzel a tanárnak kell számolnia, véli Tóth, aki erre az időpontra kihirdetett kilakoltatást is emiatt törvénytelennek tartja. Fel fogja venni a kapcsolatot az adott település polgármesterével, és követelni fogják az érintett eltávolítását az iskolából, mert –, ahogy fogalmazott – közintézményben semmi keresnivalója egy ilyen embernek, aki ellen büntetőeljárás folyik és uzsorázásból él. "Ilyen ne oktasson" – tette hozzá.
Fél 11-kor újabb 10 rendőr érkezett erősítésnek, ők is igazoltatásba kezdtek, végül háromnegyed 11-kor a végrehajtó nem tudta foganatosítani a végrehajtást. Lassan kiürült az utca, a tömeg elégedetten távozott.
A végén a 70 éves Kenéz Andrást megkérdezte sajtó, hogyan tovább. Nagy öröm számára, hogy a kilakoltatást sikerült megúszniuk, de tisztában van vele, hogy ez nem végleges megoldás. "Tudom, hogy ez csak egy kisebb siker, de remélem, tartós megoldást is sikerül találnunk problémánkra. Nagyon sajnálom, hogy a nejem nincs itt…" – mondta az idős úr elcsukló hangon, majd elfordult, hogy ne lássák kicsorduló könnyeit. A végrehajtók egyébként bármikor visszajöhetnek.
(Szeged Ma nyomán)
Frissítés: Íme a "tanár úr" kitakarás nélkül:
Zoom
Zoom
És néhány apróság vele kapcsolatban:
Neve: Hudák János
Címe: 6100 Kiskunfélegyháza Damjanich u. 9.
Született: Sopron, 1955. 08. 1.
Anyja neve: Egresits Katalin
Munkahelye: Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium   Kossuth Lajos Középiskolája és Szakiskolája
2. frissítés: Az uzsorás Fb-oldala és egy jobb kép róla:
Zoom
3. Egy másik beszámoló az esetről:
Kilakoltatást akadályozott meg a nemzeti ellenállás
Mintegy 30 hazafi sikeresen hiúsította meg december elsején a hódmezővásárhelyi Kenéz család kilakoltatását. Az évekkel ezelőtt egy Hudák János nevű uzsorás által kölcsönadott 4 millió forint ellenértékeként trükkök sorozatával, hosszú pereskedés után a 10-12 milliót érő ház az uzsorás tulajdona lett. Kenézék így a 80 éve a családjuk tulajdonában álló, saját házukban „önkényes lakásfoglalókká” váltak. A dolog pikantériája, hogy a jelek szerint az uzsorás oldalán két ügyvéd is felbukkan a rendkívül szövevényes történetben, ráadásul egyikük már nem ügyvédként, hanem a Szegedi Nyomozó Ügyészség helyettes vezetőjeként tevékenykedik. A végrehajtó cinikusan a kilakoltatási moratórium első napjára, december elsejére tűzte ki a kilakoltatást. Sajnos a moratórium Kenézékre nem vonatkozott, mivel a saját házukban „önkényes lakásfoglalókká” minősítették őket. Maradt a polgári engedetlenség, s miután számos civil szervezet és párt elhajtotta őket, Kenézék utolsó lehetőségként a hódmezővásárhelyi Jobbik elnökéhez, Dombi-Kiss Lászlóhoz fordultak. Az ő hívására érkezett a helyszínre a kilakoltatás előtti napon Toroczkai László, a HVIM vezetője, a Jobbik Csongrád megyei képviselője, majd másnap további 30-40 jobbikos, gárdista és vármegyés hazafi.
A hódmezővásárhelyi Nyár utcai ház előtt valóságos állóháború alakult ki. Bent a házban a Kenéz-házaspár Dombi-Kiss László vásárhelyi Jobbik-elnökkel gyakorlatilag elbarikádozta magát, miközben a kaput a testükkel védték a hazafiak. Velük szemben sorakozott föl a végrehajtó és Hudák János uzsorás kb. 20 rendőrrel. Két órás patthelyzet után, mentő érkezett a házhoz, Kenéz Andrásné ugyanis rosszul lett. A rendőrök igazoltatásba kezdtek, ám a hazafiak nem tágítottak. Végül Toroczkaiék győzködni kezdték az időközben megérkező lakatost és az ingóságok elszállítására teherautóval odarendelt fuvarosokat, akik végül az uzsorás ellenkezése dacára – a hazafiak tapsa által kísérve - elhagyták a helyszínt. A végrehajtó így egyszerűen technikailag képtelen volt a végrehajtást foganatosítani, és föladta a küzdelmet. Ez a kilakoltatás tehát a határozott fellépés következtében meghiúsult, sajnos azonban ez még biztosan nem az utolsó csata volt, nem beszélve arról, hogy hasonló eseteket százával, ezrével találhatunk még Magyarországon. Miközben a radikálisok programpontjait ellopkodva a kormány végre bűncselekménnyé nyilvánította a főként a cigányokra jellemző uzsorázást, az igazán nagy károkat okozó – ügyvédi, ügyészi, bírósági kapcsolatokkal rendelkező - fehérgalléros uzsorások továbbra is zavartalanul folytatják bűnös tevékenységüket. Az ilyen kapcsolatokkal bíró Hudák János például Kiskunfélegyházán egy középiskolában tanár, a visszavert lakásfoglalás során az iskola leltárszámával ellátott kamerával rögzítette a hazafiakat. S, akkor még nem is szóltunk a politikai „elit” védelmét élvező legnagyobb uzsorásokról, hitelintézetekről, parkoló társaságokról, közműszolgáltatókról és más multicégekről.
Videók a vásárhelyi sikeres ellenállásról:
Toroczkai László és Dombi-Kiss László beszélgetése Kenéz Andrásnéval és a bajba jutott család ügyvédjével, Tatár Zoltánnal a szövevényes ügyről:
A sikeres akció december elsején, amellyel a hazafiak megakadályozták a kilakoltatást:
Frissítés: Dombi-Kiss László, a Jobbik hódmezővásárhelyi elnökének közleménye:
Hudák János, aki tulajdonjogot szerzett a Kenéz házaspár ingatlanára, az alábbi állításokat hozta nyilvánosságra:
Soha senki nem vádolt meg uzsorával, nem folyt ellenem ilyen eljárás, és nem ítéltek el ilyen váddal.
Nem voltam még jogerősen büntetve semmiért.
Sajnos valóban adtam kölcsönt Kenézék sütőipari vállalkozása fejlesztéséhez, mert akkor még nem tudtam - mert jól eltitkolták - hogy ők sok-sok embertől már kértek kölcsönt, akiknek nem fizették vissza.
Ez 2002-ben történt, amikor még nem dolgoztam tanárként.
Számításaim szerint - amiről eddig én tudok - mintegy 23 millió forintot kértek kölcsön, és ehhez még hozzájön a tízmillió feletti adótartozás.
A szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.412/6 számú jogerős ítélete alapján eddig 9 973 729 Ft-ot fizettem ki Kenézéknek a tulajdomomban álló ingatlanért.
Az ingatlan értékét jelenleg kb. tízmillióra becsülik.
Az ingatlan eladó, bárki megveheti, de nem kértem érte tizenkettő milló Ft-ot.
És van videókamerám! Nem kértem kölcsön az iskolától.
Mi pedig Kenézék kérésére közzétesszük a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság ítéletét, amelyből mindenki eldöntheti, hogy a "jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette" vajon megegyezik-e a köznyelvben használt uzsorázással.
Igazán kíváncsiak vagyunk arra is, hogy Hudák úr tevékenysége és cselekményei összeegyeztethetőek-e a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20§ (2) a pontjával, ami a büntetlen előéletre vonatkozik. Zárójelben megjegyeznénk, hogy az ítéletben szereplő jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatti büntetőeljárás, egy 2008. február 4. napján elkövetett bűncselekmény miatt folyik ellene, amikor már tudomásunk szerint tanárként dolgozott. Ami pedig a videókamerát illeti, elég fura, hogy valaki a saját tulajdonát leltári számmal látja el.