Nem lesz további vizsgálat az ELTE-n a miniszterelnök-helyettes szociológiai szakdolgozata ügyében, azt ugyanakkor a háromtagú vizsgálóbizottság megállapította, hogy "súlyos tudományetikai vétség történt". Semjén Zsolt lezártnak tekinti a témát.

A háromtagú bizottság megállapította, nagyon jelentős szövegegyezés található a szakdolgozat konzulense, Molnár Attila Károly később publikált írása és Semjén Zsolt szakdolgozata között. Ezután tanulmányozni kezdték az 1992-ben érvényes tanulmányi és vizsgaszabályzatot. Ennek alapján arra jutottak, hogy az akkori szabályok alapján "a záróvizsga rendjében nincs semmiféle részletes útmutatás arról, melyek a szakdolgozattal kapcsolatos részletes szabályok, illetve, hogy mi történik akkor, ha utólag kétség merül fel egy vizsgázó teljesítményével kapcsolatban".
Nincs lehetőség eljárni
Tausz Katalin hangsúlyozta: semmiféle lehetőség nincs hivatalos eljárás lefolytatására ebben az ügyben, és szándékában sem áll kezdeményezni ilyet. Hozzátette: sem az akkori, sem a most hatályos jogszabályok nem adnak eligazítást arra, mit kell tenni, ha az oklevél kiadását követően derül fény arra, hogy a dokumentum kiadásának feltételei nem álltak fenn. Más szerzők műveinek idézőjel és pontos hivatkozás nélküli átvétele a tudományos élet normái szerint 1992-ben sem volt megengedett, ezért az eset megítélése a tudományos közélet, az egyetemi közösség és az érintettek kompetenciája - mutatott rá. A dékán hozzátette: az erkölcsi kérdések nem avulnak el.
Morális tanulságok
Tausz Katalin elmondta azt is, Molnár Attila Károly ma is a kar oktatója, és nem látja okát, hogy a történteknek bármilyen következménnyel kellene járniuk rá nézve. Felidézte az oktató korábbi nyilatkozatát, amelyben leszögezte, hogy soha nem vett át szövegrészeket más szerzőktől, így korábbi hallgatóitól sem. Az ügy morális tanulságnak nevezte, hogy további jelentős lépéseket kell tenni, hogy minden diák számára világos legyen, későbbi pályájukra is hatással lehet a tudományetikai vétség. Ez két mondat átvétele esetén is fennáll - hangsúlyozta. Azt ugyanakkor leszögezte: az egyetem nem veheti át sem a bíróság, sem a nyomozóhatóság szerepét, annak eldöntésére, hogy ki hibázott, nem kompetensek.
Semjén lezártnak tekinti az ügyet
Havasi Bertalan, Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője azt közölte, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tudomásul veszi az ELTE bizottságának hivatalos állásfoglalását, amelynek alapján semmilyen intézkedés nem indul szakdolgozata ügyében. Tudatta: a kereszténydemokrata politikus - csakúgy mint az egyetem - "véglegesen és hivatalosan is lezártnak tekinti a témát".

A plágiumvád
Az ELTE társadalomtudományi kara november 29-én jelentette be, hogy háromtagú bizottságot állít fel Semjén Zsolt szakdolgozata ügyében. Tausz Katalin dékán akkor azt írta: a szociológia szakdolgozat olyan, más szerzők által publikált tanulmányokkal való részleges azonosságára vonatkozó állítások láttak napvilágot a sajtóban, amelyek az ELTE Társadalomtudományi Karát és az intézmény oktatóinak szakmai hitelességét is érintik. Semjén Zsolt november 19-én tette közzé 1990-ben kelt doktori dolgozatát és az átminősítéséről szóló hivatalos okiratot, valamint az ELTE-re, 1992-ben készített szociológia szakdolgozatát a kormányzati portálon, miután a hvg.hu november 18-án Plágiumgyanú Semjén Zsolt doktorija körül címmel közölt cikket.
A lap másnap azt írta, hogy a KDNP-s politikus 1992-ben megvédett szociológusi diplomamunkája jelentős átfedést mutat az egy évvel korábban doktori fokozattal jutalmazott teológiai értekezésével. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője politikai provokációnak minősítette a portál közlését. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem későbbi állásfoglalása szerint jogosan minősítették át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes korábbi tudományos fokozatát PhD-vé.
(MTI - Index nyomán)
Frissítés: Jobbik: az ügynek mindenképpen lesz folytatása, Semjén Zsolt nem maradhat a hivatalában
A Jobbik szóvivője szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nem maradhat a hivatalában, ha valóban tisztességtelen módon járt el a diplomaszerzése esetében.
Dúró Dóra sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva leszögezte: az ügynek mindenképpen lesz folytatása és az eset politikai felelősséget is felvet, ahogy az korábban Schmitt Pál korábbi államfő esetében is felmerült.
Pénteken, sajtótájékoztatón jelentették be, hogy nem lesz további vizsgálat az ELTE társadalomtudományi karán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szociológiai szakdolgozata ügyében, ugyanakkor a háromtagú vizsgálóbizottság megállapította, hogy "súlyos tudományetikai vétség történt"; nagyon jelentős szövegegyezés található a szakdolgozat konzulense, Molnár Attila Károly később publikált írása és Semjén Zsolt szakdolgozata között.