Az MSZP helyi szervezete tegnap délután sajtótájékoztató keretén belül beszélt arról a nyílt levélről, melyet Orbán Imre, a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi elnöke a középiskolák igazgatóinak címzett.
Jabronka Richárd, az MSZP helyi szervezetének alelnöke ismertette álláspontjukat az Elfeledett szomszédaink című, "széles körű összefogással létrejött kiállítással" kapcsolatban, amelyet a zsinagógában tekinthettek meg az érdeklődők (és azok a diákok, akiket erre kényszerítettek - a szerk.).
Zoom
Így néz ki a helyi MSZP-alelnök
- Egy szélsőjobboldali, antiszemita portál adta az alapot Orbán Imrének a nyílt levél megfogalmazásához (ez volna a Kuruc.info - a szerk.), ugyanis egy nevét nem vállaló középiskolás diák küldött ide egy olvasói levelet. Ez alapján Orbán Imre úgy gondolta, hogy azon diákokat, akiket köteleztek a kiállítás megtekintésére, sértették a magyarságukban, s kényszerítették őket a kipa használatára is.
- Nemcsak ezzel van problémánk - mondta az alelnök -, hiszen a napokban reagáltunk a papa-holnap.hu hírportálon a nyílt levélre egy cikk formájában, de az MSZP elnöksége úgy gondolta, hogy ez nem elegendő. A fent említett levél egy burkolt holokauszt-tagadás, ami pedig büntetőjogi felelősséget is vonhat maga után. Nem hiszem, hogy egy magát demokratikusnak mondó, legitim párt bármely tagja megengedhet magának ilyet - hangsúlyozta Jabronka Richárd.
Ezt követően az említett nyílt levélből idézett, mely rámutat: cionista propagandával traktálják a kiállításon a diákokat, illetve a tárlatvezető megalázza őket magyarságukban.
Jabronka Richárd maga is ellátogatott a tárlatra, de ő "nem tapasztalt ilyen atrocitásokat" - közölte.
Jabronka Richárd elmondta, az MSZP részéről egy budapestihez hasonló széleskörű összefogás kellene - ahogy fogalmazott - "az ordas eszmék ellen". Javaslatuk szerint egy kerekasztal-beszélgetésre kellene hívni a Pápán működő "demokratikus pártokat", civil szervezeteket, szakszervezeteket és egyházakat is, hogy "beszéljék meg, mit lehetne tenni". Az MSZP mint az egyik résztvevő fogja ezt kezdeményezni.
- A levélben Orbán Imre sérelmezte azt is, hogy a tanárok nem fékezték meg, hogy ilyesféle tárlatot kötelezővé tegyenek. Véleményem szerint a kiállítás egy hónapnyi történelemórával felérő tárlat, és nem egy templomlátogatásról s a zsidó vallás rákényszerítéséről szól, hanem egy valós történelmi eseményt, és nem történelmi hamisítást mutat be - tette hozzá az alelnök.

Frissítés: A Degenerált Koalíció is "mélyen megdöbbent"
Szerencsére a Demokratikus Koalíció Veszprém megye 4. sz. választókerületi szervezete is "mély megdöbbenéssel olvasta" azt a nyílt levelet, amelyet a Jobbik Veszprém megyei alelnöke, pápai elnöke intézett a pápai középfokú iskolák igazgatóinak.
A Demokratikus Koalíció Veszprém megye 4. sz. választókerületi szervezete "elképesztőnek tartja a jobbikos politikus által megfogalmazottakat, és határozottan tiltakozik az ellen". "A Demokratikus Koalíció Veszprém megye 4. sz. választókerületi szervezete példaértékűnek tartja azt, hogy ezt a megható és elismerésre méltó emlékkiállítást kezdeményezték, megvalósították Pápán, mely által a mai pápai fiatalok megismerhetik azokat a kiváló hazafiakat, akik ügyvédként, orvosként, tanárként, kereskedőként, iparosként segítették gazdaggá tenni egykor Pápát" - írják a degeneráltak.

2. frissítés: Orbán Imre közleménye:
Nagyon sajnálom, hogy helyi MSZP és DK vezetői szövegértési problémákkal küszködnek.
Legutóbbi sajtótájékoztatómon, mikor az „Elfeledett szomszédaink” kiállításon résztvevő középiskolások panaszával foglalkoztam, egyértelműen fogalmaztam.
Kár, hogy az egyértelmű szavakból nem értenek az elvtársak.
Elég morbid, hogy a pápai közéletet olyan politikai tényezők szólítják fel összefogásra ellenem, akik szellemi és fizikai örökösei a ’19-es népbiztosi söpredéknek, akik értékrendi örökösei Rákosinak, Kádárnak, akik 2006-ban véresre tapsolták a tenyerüket, mikor Gyurcsány a magyarokba lövetett.
Elgondolkodtató, hogy olyan eszme képviselői akarnak engem megfeszíteni, akik, ha az elmúlt 22 évet nézem, csak ártottak ennek az országnak, akik, ha úri kedvük úgy kívánja feljelentgetik a kormányt Brüsszelben, s mit sem törődnek azzal, hogy mekkora kárt okoznak ezzel hazánknak.
Javaslom Jabronka és Kerecsényi „uraknak”, hogy vegyék elő a Magyar Értelmező Kéziszótárt, s lapozzák fel a fasizmus, cionizmus és holokauszt-tagadás szavaknál.
A fasizmust egy kommunista, név szerint Georgi Dimitrov, a Bolgár Kommunista Párt elnöke határozta meg elsőként.
Mégpedig így: “A fasizmus a nemzetközi finánctőke nyílt, terrorista diktatúrája."
Ezen megfogalmazás tükrében ideje elgondolkodni azon, hogy ki is a fasiszta ma Magyarországon!
Az, aki kiáll a nemzet jogaiért, vagy az aki nyíltan támogatja a nemzetközi finánctőkét?
Szégyenteljesnek tartom, hogy a vészkorszak és a pápai zsidóság tragédiája mögé bújva aljas politikai számításból hecckampányt indítottak a nemzeti oldal ellen a már említett sajtótájékoztató miatt.
Jabronka és Kerecsényi tudják, hogy miről beszéltem, s azt is tudják, hogy igazat szóltam.
Mégis úgy gondolták, hogy itt az idő a fasisztázásra, itt az idő a holokausztozásra.
Megismétlem, amit a sajtótájékoztatón mondtam.
„Felháborítónak találom, hogy 22 évvel a módszerváltás és 2 évvel a fülkeforradalom után még mindig első számú „feladat” a történelemhamisítás és az agymosás. Nagyon sajnálom, hogy a történelmi tények bemutatásán túl, a tárlat és egyben a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület vezetője az objektivitást mellőzve, cionista propagandával traktálta a diákokat, a magyar történelem egyik kiemelkedő alakját, Horthy Miklóst becsmérelte a tárlatvezetés során.”
Amennyiben a fenti szavak kimerítik a holokauszt-tagadás tényét, úgy javaslom, hogy Jabronka és Kerecsényi „urak” tegyék meg a jogi lépéseket ellenem.
Nem fogok elfutni a per elől, mert az nem az én szokásom.
Amennyiben ezt nem teszik meg, akkor minimum egy bocsánatkérést elvárok tőlük, mivel olyan cselekedettel vádoltak, melyet én nem követtem el.
Ennek elmaradása esetén megteszem a szükséges lépéseket.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezete 2013. március 21-én 15.00 órától „Elfeledett Hőseink” címmel demonstrációt és egy utcai tárlatot rendez Pápán.
Az időpont nem véletlen.
1919. március 21-e a kommunisták első hatalomra jutása hazánkban.
3. frissítés: Nem meglepő módon a fideszes polgármester is beállt a sorba
Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere is támogatja a kerekasztal-beszélgetés közös szervezésének gondolatát Orbán Imre, a Jobbik helyi elnökének nyílt levelével kapcsolatban. Ezt az MSZP helyi elnökével közösen (!) tartott sajtótájékoztatóján jelentette be (az alábbi híradóban kb. 1:40-től):
A kerekasztal-beszélgetés időpontja: 2012. december 13., csütörtök, 14:30
Helyszín: Polgármesteri Hivatal, A épület, házasságkötő terem
Bárki elmehet véleményt nyilvánítani!
(Pápa Ma - Pápa-honlap nyomán)