Izraelben közzétették a 2012-es esztendő antiszemita jelenségeiről szóló jelentést, amelynek legtöbbet emlegetett szereplője a magyarországi Jobbik, illetve annak politikusai. Az Izraeli Tájékoztatási Minisztérium által elkészített évértékelőben szőrmentében ugyan, de elmarasztalják Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és a Fideszt, mert nem lépnek föl még erélyesebben a Jobbik ellen.

Gyöngyösi Márton megtisztelő jelképek között az egyik izraeli híroldalon
Az Izraeli Tájékoztatási és Diaszpóra Minisztérium elkészítette a 2012-es esztendőben világszerte végbement „antiszemita és Izrael-ellenes” eseményekről szóló beszámolót. Joel Edelstein tájékoztatási és diaszpóraminiszter nyújtotta át a jelentést Binjámin Netanjáhu miniszterelnöknek az izraeli kormány 2013. január 27-én tartott ülésén. A jelentés tekintélyes része, mintegy 35 százaléka Magyarországgal, s azon belül a Jobbik „egyre fokozódó” antiszemitizmusával foglalkozik. A Jobbikot és a magyarságot „népszerűsítő” anyag a Megafon című hírportálon olvasható részletesebben, és kevésbé részletesen a Válláh!Hádásot hírportálon, ám mindkét helyen képanyaggal illusztrálva.

Joél Edelstein tájékoztatási miniszter
Kelet-Európa, s ide sorolva Magyarországot is, tekintélyes helyet foglal el a jelentésben. Magyarországra, a Jobbikra, de még a Fideszre is össztüzet zúdító jelentéskészítők még a lengyel nemzeti mozgalom megújulását, újjászerveződési kísérletét is a Jobbik és a Magyar Gárda ráhatásának tartják. „Lengyelországban minden szélsőjobboldali mozgalom egyben szélsőséges antiszemita nézeteket is vall, s követői a Straż Niepodległosci (Függetlenség Őrsége) nevű félkatonai szervezetben fejtik ki tevékenységüket. A Függetlenség Őrsége lengyel csoport az időközben törvényen kívül helyezett Magyar Gárda nevű erőszakos milícia mintájára tevékenykedik. A Függetlenség Őrsége a lengyel szélsőjobb Nemzeti Front néven történő újjászervezésén munkálkodik. A Nemzeti Front pedig a szintén magyar szélsőjobb Jobbik példáját követve igyekszik bekapcsolódni és sikert aratni a lengyelországi politikai életben”, olvasható az izraeli minisztériumi jelentésben.
A kizárólag Magyarországgal foglalkozó rész így kezdődik: „Magyarországon aggasztó jelei mutatkoznak annak, hogy a Jobbik szónokai által hangoztatott antiszemita és Izrael-ellenes megnyilatkozások egyre inkább eldurvulnak, erőszakos és vandál tevékenységben is kifejezésre jutnak”, állapítja meg a jelentés, majd példaként fölhozza: „Magyarországon és a nagyvilágban nagy visszhangot keltett a dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi elleni támadás, amelynek során megalázó antiszemita szavakat vágtak a 89 éves ember fejéhez. Ez is azt bizonyítja, hogy Magyarországon ismét nyíltan és durván fölütötte fejét az antiszemitizmus”, írják a jelentéstevők.

A Wallenberg-emlékmű az izraeli portálon
„Vandál magyarok véres disznólábakat akasztottak Raoul Wallenberg emlékművére éppen akkor, amikor Magyarországon és az egész világon a svéd embermentő születésének 100. évfordulójára emlékeztek. Egy másik igen súlyos vandál cselekmény volt tavaly a kaposvári zsidó temető sírjainak megrongálása. Magyar antiszemiták, a Jobbik hívei a budapesti zsidóság jelképének számító Dohány utcai zsinagóga mellett tartottak Izrael-ellenes tüntetést, amelynek folyamán elégettek egy izraeli zászlót. További erőszakos cselekedetként a zsinagóga közelében megvertek egy 70 éves zsidót, s a kegyetlen módon föllépő fiatalok egyúttal azt is közölték áldozatukkal, hogy zsidó mivolta miatt támadtak rá. Az elmúlt esztendőkben, de főleg 2012-ben két Európai Uniós tagállamban, Görögországban és Magyarországon megerősödtek az antiszemita jobboldali pártok”, áll a jelentésben, majd a beszámolót leközlő Megafon című világhálós portálon a Magyar Gárda Tisza István Századát ábrázoló fénykép alá ezt írták: „A Magyar Gárda jobboldali milícia a Nyilaskeresztes Párt folytatójának tekinti magát”.
A jelentés Magyarországgal és a Jobbikkal foglalkozó tekintélyes része ezután így folytatódik: „Magyarországon a Jobbik vezetői antiszemita megnyilatkozásainak központi motívuma a holokauszt-tagadás, illetve a világ kulcspozícióinak birtoklására szőtt zsidó-izraeli fondorlat hangoztatása. A szélsőjobboldali, rasszista és antiszemita programmal föllépő Jobbik a harmadik legnagyobb párt Magyarországon”, írják a minisztériumi jelentéstevők, majd, megcáfolva a magyarországi közvéleménykutatókat, megállapítják: „A Jobbiknak 2012-ben is jelentős társadalmi támogatottsága volt, s meg kell említeni, hogy ez a párt a fiatal nemzedéken belül az értelmiség, az egyetemet végzettek körében is igen népszerű. A Jobbik képviselői a parlamenti szónoklataikban és a világhálós közleményeikben nyíltan használják a szélsőségesen nacionalista és antiszemita motívumokat: verbális támadásokat intéznek, tüntetéseket szerveznek Izrael ellen, támogatják Iránt és a palesztinok küzdelmét, ám mindez csak egy vékony szelete a zsidógyűlöletüknek”, állapítja meg a jelentés.
A Jobbik zsidógyűlöletére további példaként a jelentés megemlíti: „Így például a Jobbik egyik parlamenti képviselője követelte a tiszaeszlári ügy, az 1882-es vérvád felülvizsgálatát. A vérvád során zsidókat vádoltak egy keresztény lányka meggyilkolásával. A jobbikos képviselő a zsidók bűnösségére utalt, s állítása szerint abban az időben a zsidók gazdasági nyomást fejtettek ki a magyarokra, amiképpen teszik ezt manapság is.”
„A Jobbik egy másik parlamenti képviselője a The Jewish Chronicle című újságnak tavaly februárban adott interjúban tüntető lekicsinyléssel és hitetlenséggel viszonyult ahhoz a megállapításhoz, miszerint 1944-ben Magyarországról 400 ezer zsidót deportáltak Auschwitzba. Néhány hónappal később ugyanez a képviselő a Magyar Parlamentben mondott beszédében azt állította, hogy a Gázai övezetben folyó háború miatt eljött az idő a Magyarországon élő zsidó származású lakosok (sic!) listájának összeállítására, közülük is főleg a parlamenti képviselőket és a magyar kormány zsidó tagjait kell lajstromba venni, mert veszélyt jelentenek a magyar nemzet számára”, olvasható a jelentésben, amely így folytatódik: „A jobbikos képviselő szavai keltette vihar nyomán a politikus később azt állította, hogy ő csak a kettős, tehát az izraeli-magyar állampolgársággal bíró zsidókra célzott”, olvasható a jeruzsálemi minisztérium jelentésében.
Az izraeli Megafon portál egy nagy-magyarországos Jobbik-logó alatt így folytatja a jelentés ismertetését: „A magyar kormány szóvivői (sic!) elítélték ezeket az antiszemita megnyilvánulásokat. A (magyar) kormány 2012-ben Magyarországon és azon kívül is a Wallenberg-év keretében az izraeli külügyminisztériummal együttműködve sok megemlékezést tartott Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából. A Magyarországot képviselő személyek ezeken az eseményeken hangsúlyozták a magyarországi zsidóság tragikus sorsát, de mindez nem akadályozta meg a magyar szélsőségeseket abban, hogy megrongálják (sic!) Wallenberg emlékművét, és tagadják a magyarországi zsidók holokausztját”, áll a jelentésben.
Az izraeli minisztérium az Orbán-kormány által eddig megtett intézkedéseket keveslően megjegyzi: „A kulcskérdés továbbra is az, hogy a kétharmados parlamenti többséget élvező Fidesz jobboldali kormánypárt vajon tényleg szándékozik-e eltökélten föllépni a szélsőjobb keltette sötét antiszemita hullám ellen. A kérdést már nem egyszer föltették Magyarországon és külföldön az ellenzék tagjai és mások is, miközben bírálják a kormány ezzel kapcsolatos eljárását. Magyarországon és azon kívül a bírálatok azokra az intézkedésekre fókuszálódnak, amelyeket egyesek az egyén szabadságjogainak korlátozásaként és a keresztény-nacionalista értékrendhez való visszatérésként értékelnek, amely ellentétes az Európai Unió szellemével”.
„Az Európa Parlament keretében tavaly júniusban az antiszemitizmusról tartott konferencián Feldmájer Péter, a zsidó hitközség elnöke (sic!) kemény szavakkal bírálta a (magyar) kormány eljárását, és megemlítette, hogy növekszik az aggodalom a magyarországi zsidók körében. Néhány nappal később az Egyesült Államok Kongresszusának ötven tagja levelet írt Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, amelyben fölszólították, hogy lépjen föl jóval határozottabban az országában elhangzó antiszemita kijelentésekkel szemben. A Kongresszus tagjai által írt levél egyben válasz volt a Magyarország egykori főrabbija, Schweitzer József ellen fentebb már említett verbális támadásra is. Reuvén Rivlin, az izraeli parlament elnöke is írt levelet Magyarország elnökének, s figyelmeztette: Önök nem hallgathatnak, amikor elhangzik a zsidók összeírására vonatkozó fölhívás. Az izraeli házelnök fölszólította a magyar köztársasági elnököt, hogy tegyen gyakorlati lépéseket a Magyországon létező szörnyű kór továbbterjedésének megakadályozására”, olvasható az Izraeli Tájékoztatási és Diaszpóra Minisztérium által kiadott jelentésben.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info