Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult a Jobbik, amiért egy miskolci lakosnak magyar származása miatt nem tették lehetővé, hogy jelentkezzen a Nő az esély című programra.

Az erről tartott sajtótájékoztatón Jakab Péter, a párt miskolci önkormányzati képviselője elmondta, a Nő az esély keretében a kormány 1,3 milliárd forintért biztosít lehetőséget nőknek, hogy képzettséget és munkalehetőséget kapjanak szociális és gyermekjóléti területen. Borsod-Abaúj-Zemplénben a programban 100 szerencsés vehet részt, akiknek a képzés ideje alatt az állam utazási költségtérítést, munkaruhát, oktatási anyagot, valamint havi 53 800 forintot biztosít, emellett a kormány a későbbiekben is támogatja a résztvevők foglalkoztatását. Ugyanakkor a program feltételként szabja meg, hogy a jelentkező vállalja cigány származását, ami Jakab szerint eleve kizárja az egyenlő bánásmódot.
A képviselő elmondta, fogadóóráján megkereste egy lyukóvölgyi magyar hölgy, aki elpanaszolta, jelenleg havi 22 800 forint jövedelme van, tehát mélyszegénységben él, termelni nem tud, mert a kertjét folyamatosan kifosztják a bűnöző cigányok. Ezért gondolt arra, ő is jelentkezik a programra, bízva abban, hogy mélyszegénysége és tisztességes életvitele elegendő lehet a sikerhez. A Miskolci Családsegítő Szolgálatnál ugyanakkor kiábrándították: mivel nem cigány, így ő nem jelentkezhet.
Jakab Péter szerint az eset ismét leleplezi a jelenlegi hatalom magyarok kirekesztésén alapuló valódi rasszizmusát, azért a képviselő az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult. Mint mondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy valakit ma Magyarországon, Miskolcon csak azért ki lehet zárni egy programból, mert - összefüggésben magyar származásával - világos a bőrszíne.
„Az egyenlő bánásmódhoz a magyaroknak is joguk van, és ezt a jogot a Jobbik érvényesíteni is kívánja. Éppen ezért arra kérem a miskolciakat, jelezzék felénk, ha valamely programban, vagy intézményben a magyarságuk miatt éri őket hátrányos megkülönböztetés” – fogalmazta meg kérését Jakab Péter. Hozzátette, úgy érzi, a jövőben bőven fog tudni munkát adni az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak a borsodi megyeszékhelyen.
(Kuruc.info)