"Összefogást" követelt az "antiszemitizmussal és a rasszizmussal szemben" a Mazsihisz elnöke, aki a Zsidó Világkongresszus jövő hónapban Budapesten tartandó közgyűlése kapcsán nyilatkozott a Kossuth Rádiónak. Feldmájer Péter kiemelte: a közgyűlést csak egyszer tartották Izraelen kívül.
Zoom
Alapvető az összefogás a történelmi egyházakkal, amelyek nagyon pozitívan viszonyulnak a kérdéshez, mindig kinyilvánítják ellenérzéseiket az antiszemitizmussal szemben - fogalmazta meg a Mazsihisz elnöke, kiadva az ukázt: az egyházak mellett az egész társadalomnak össze kell fognia a "szélsőségesekkel, rasszistákkal szemben" (kivéve persze, ha magyarallenes zsidó vagy cigány rasszistákról van szó - a szerk.). Az egész ország érdeke, hogy ezek a hangok, erők ne váljanak még inkább meghatározóvá – nyilatkoztatta ki, elvégre ő tudja a legjobban, hogy mi ennek az országnak az érdeke.
A felvetésre, miszerint egy hetekkel ezelőtti jeruzsálemi konferencián úgy nyilatkozott, kiválóak a kapcsolatok a kormánnyal, Feldmájer Péter a Kossuth Rádiónak kijelentette: „nem a kormány antiszemitizmusáról van szó, hanem arról, hogy egyre jelentősebb politikai csoportok megpróbálnak antiszemita, rasszista érveléssel szavazatokat szerezni, és ennek érdekében semmitől sem riadnak vissza”. Szükséges, hogy a kormány, a kormánypártok és az ellenzék összefogjon, és kimondja: aki antiszemita, rasszista, „az nem lehet a normális közélet része”, tette hozzá, mert nálunk ugye ezt is a zsidók döntik el.
Minden zsidónak, így a magyarországi zsidóságnak is alapvető érdeke, hogy Izrael stabilan, biztonságos határok között létezzen, mi ezen munkálkodunk – mondta az elnök, megjegyezve: "hídszerepként próbáljuk az egyébként is igen jó magyar-izraeli államközi kapcsolatokat még jobbá tenni" (magyarul: még jobban elősegíteni a felvásárlást és a betelepülést - a szerk.).
(Kuruc.info - Kossuth Rádió nyomán)