Dr. Eva Maria Barki Bécsben élő nemzetközi jogász, ügyvéd fölszólalásának elején megjegyezte, hogy a magyarországiaknál ő jóval kritikusabb a magyarság mostani helyzetének megítélésében. A kisebbségi sorban élő magyarság helyzete ugyanis évről évre rosszabb, egyre kevesebben vagyunk. Másfél millió magyar már eltűnt, ennyivel lettünk kevesebben a Kárpát-medencében tíz esztendő leforgása alatt. De a legnagyobb baj az, hogy az emberek már nem hisznek a politikusoknak. Nem siránkozni, jajgatni kell, hanem a jövőbe tekinteni, jobban tenni, mint a múltban, hangsúlyozta Eva Maria Barki. Az elmúlt huszonhárom év alatt a környezetünkben több nép nyerte el a függetlenséget, s ezzel együtt a nemzeti szabadságát, miközben a magyarok nem. Sajnos Magyarországon a rendszerváltást nem lehet sikertörténetnek nevezni sem kül-, sem belpolitikai szempontból. Már az első szabadon választott kormány által elkövetett nemzetpolitikai hibákat is nehéz kijavítani. Az utóbbi három évben pedig a Kárpát-medencei magyarságot érintő látszat-intézkedésekre kerül sor, fájdalomcsillapítót osztogatnak, mint például az állampolgárság megadásával, jelentette ki a bécsi ügyvédnő.

Valójában már leírták a Kárpát-medencei magyarságot, a határom túli magyarok csak választási meggondolásból érdekesek a kormány számára. A Trianon okozta sebek gyógyításának szükségéről hallunk az elmúlt napokban, de azt soha nem mondják ki, hogy hogyan. Már huszonhárom éve várunk erre a gyógyító receptre. Sokszor beszélnek az autonómiáról, de arról nem, hogy milyenre lenne szükség. Minden csak látszatpolitizálás, üres szavak. Ha lehet autonómia Dél-Tirolban, a Feröer-szigeteken és másutt, akkor miért nem lehet a magyar területeken? - kérdezik ezt mostanában sokan, de azt elfelejtik megemlíteni, hogy miképpen jöttek létre ezek az európai autonómiák, jegyezte meg a jogásznő. Európában autonómia csak ott van, ahol előtte szeparatizmust kértek. Dél-Tirolban sem autonómiát követeltek kezdetben, hanem szeparatisták voltak, csatlakozni akartak Ausztriához. Végül, az utolsó pillanatban kompromisszumra jutottak az olaszokkal, és így lett Dél-Tirol autonóm terület.

A magyar kormányok a második világháború óta mostanáig csak kisebbségi jogokat kérnek a határon túli magyarságnak, amire mindig az volt a válasz, hogy amikor majd minden állam tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat, akkor már nem lesz rájuk szükség. (Az Európai Uniót is megoldásként emlegették a magyarságot beszédítő gazemberek - H. J.) Ausztria ezzel szemben mindig önrendelkezést kért a dél-tiroli németeknek. Autonómiát viszont nem baráti beszélgetések során, hanem szívós harccal szoktak követelni, csak küzdelem árán lehet elérni. Bruno Kreisky néhai osztrák kancellár, aki annak idején az ENSZ elé vitte Dél-Tirol ügyét, emlékirataiban leírja, hogy nem voltak rokonszenvesek a nemzetközi diplomáciában az autonómiát követeli osztrákok. Ausztria azonban vállalta azt, hogy a dél-tiroliak melletti kiállása miatt sokaknak nem lesz rokonszenves, mondta Eva Maria Barki, majd hangsúlyozta: Amíg Magyarországon nem lesz prioritása a határon túli magyarok önrendelkezésének, addig ebben az ügyben nem lesz előrelépés. "Huszonhárom éve mondom: nem a kisebbségvédelemmel, a kisebbségi jogokkal kellene foglalkozni, hanem egyenesen az önrendelkezéssel. Nem kell robbantani, lőni, csak a nép akaratát kell megjeleníteni, követelni kell az önrendelkezést, s ez lehetne Trianon sebeinek valódi gyógyítása. Hosszú távon a világ egyik országa sem képes megakadályozni a népek önrendelkezését, csak akarni és követelni kell, amint tették ezt más népek vezetői az elmúlt huszonhárom esztendő folyamán. Remélem, hogy egyszer mi is ünnepelhetjük a régen megérdemelt szabadságot és függetlenséget", jelentette ki Eva Maria Barki.

Dr. Menyhárt Gabriella, a Kisebbségi Jogvédő Intézet egyik erdélyi partnere leginkább az ottani restitúciós eljárások tapasztalatairól beszélt. Mindenekelőtt leszögezte: ha Románia vállalta, pontosabban betartotta volna a békeszerződésben, a kisebbségi és további egyezményekben, valamint az 1996-ban aláírt magyar-román jó szomszédsági egyezményben foglaltakat, akkor nem lett volna szükség a jogi szabályozásokra. Az 1921-es, a trianoni békediktátum utáni romániai agrárreform lénye az volt, hogy vele kezdődött Bukarest kisajátítási politikája. A korabeli Európa legnagyobb méretű agrárreform-rendelkezései a mai napig kihatnak az Erdélyben élő magyarságra. A reformmal a románok teljesen kihúzták a magyarok talpa alól a megmaradást biztosító gazdasági talajt: a magyar közösség föld- és erdővagyonának több mint húsz százalékát, mintegy hatmillió hektár földet, főleg a Bánságban, a Körös-vidéken és Máramarosban. 1938-ig mintegy három millió hektár földet osztottak ki, elsősorban román parasztoknak. A reformmal a magyar nemesség, a nagy-, közép- és kisbirtokosi réteg tönkretételét kívánták elérni, jelentette ki a gróf Bánffy Miklós törvényes örökösét is képviselő Menyhárt Gabriella.

Az Erdélyben élő magyarokkal, szászokkal és svábokkal szemben elkövetett kisajátítási eljárások jogorvoslására máig nem került sor, mondta a Bihar megyei Körösszegapátiból érkezett ügyvédnő, majd szólt a történelmi egyházainkat sújtó román kisajátításokról is. A Római Katolikus Egyház földterületeinek mintegy 95 százalékára tették rá kezüket a románok, míg a református egyházénak több mint 40 százalékát, az unitárius egyház földterületeinek 65 százalékát sajátították ki. Összességében a kisajátított egyházi földterületek 93 százaléka volt magyar, ami azt bizonyítja, hogy a bukaresti politikának ezen a téren is nemzetiségi színezete van. A románok hamis birtoktulajdonosi statisztikákkal is igyekeztek alátámasztani a kisajátítási törvény jogi- és társadalmi alapját.

Az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlésen hozott kisebbségekre vonatkozó, így az egyházakat érintő határozatokból a románok, miután megkapták Erdélyt, szokásuk szerint semmit nem tartottak be. A földreformot a társadalmi egyenlőség előmozdítása és a termelés fokozása érdekében hangoztatott álságos megindokolással hajtották végre. Csakhogy a számarányokat figyelembe véve szó nem volt a társadalmi kiegyenlítésről, hanem a kisajátításokkal a románok országépítést hajtottak végre, állapította meg Menyhárt Gabriella, majd rámutatott: Románia megszegte a saját, 1923-ben kihirdetett alkotmányát is, amely kimondja, hogy a törvény előtt minden román állampolgár egyenlő, illetve szavatolja a magántulajdonát, ám később különféle jogi csűrés-csavarással igyekeztek törvényessé tenni a magántulajdon kisajátítását.

Menyhárt Gabriella a romániai visszaszolgáltatási törvényről szólva ezenkívül elmondta: a törvény csak az 1940-1989 közötti kisajátításokra vonatkozik, s annak végrehajtási procedúrája annyira lassú, hogy eddig nagyon kevés volt tulajdonos, vagy örökös kapta vissza ugyanazt az ingatlanlant, amelyet annak idején kisajátítottak. Az erdélyi egyházi tulajdont más törvénytelen módszerekkel, így például egy 1865-ös törvénnyel is igyekeztek kisajátítani, átírni a román állam javára. A kisajátításokat azzal is indokolták, hogy az erdélyi katolikus státus a román törvények értelmében nem rendelkezik jogi személyiséggel, tehát ingatlanok tulajdonosa Romániában nem lehet. "Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek. Nem ismerhető el a jogi személyisége világegyház olyan szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is vannak szerzetei", idézte a jogvédő az egyértelműen tolvajlási szándékkal megszövegezett román törvényt.

Észak-Erdély visszatérésével 1940-ben a magyar egyházak természetesen visszakapták a megszállók által korábban kisajátított tulajdonaikat, ám a második világháború után hozott újabb államosítási törvénnyel ismét elvették az ingatlanokat. Az egyházi ingatlanok visszaadásának mostani megtagadását azzal indokolják, hogy nem az 1945-ös, hanem a korábbi, az 1937-es kisajátítás az érvényes. Így a visszaszolgáltatási törvényt nem alkalmazzák az 1945 és 1989 között elkobzott ingatlanokra. Az előadó elmondta, hogy a Szentszék már 1938-ban tiltakozott az egyházi tulajdon kisajátítása ellen. A román állammal kötött konkordátum értelmében a Romániában levő szerzetes rendek külön-külön jogi személyeknek számítanak, amelyek a Római Katolikus Egyház fennhatósága alá tartoznak, ezért javaik nem elkobozhatók, és az egyház számára megőrzendők. A történelmi magyar egyházaktól elkobzott tulajdonnak a románok eddig mindössze 2,5 százalékát szolgáltatták vissza úgy, hogy azt az eredeti tulajdonosok, vagy örököseik birtokba is vehették,

Az anyanyelvhasználatról szólva Menyhárt Gabriella elmondta, hogy több ügy is a bukaresti diszkriminációs bizottság előtt van, miután ügyfelei följelentettek különféle közintézményeket, ahol nem biztosították a magyar anyanyelv használatát. Olyan intézményekről van szó, ahol a magyar lakosság aránya eléri a húsz százalékot. Románia az anyanyelvhasználat biztosítására is nemzetközi egyezmények aláírásával vállalt kötelezettséget, ám azoknak betartása szintén akadozik. Az anyanyelvhasználatért vívott küzdelmet kiterjesztik a közérdekű föliratok és honlapok magyar nyelven történő megjelenítésére is, mondta zárszóként a körösszegháti dr. Menyhárt Gabriella jogvédő.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési képviselője elöljáróban kijelentette: akkor védhetjük igazán az elszakított magyarok érdekeit, ha mindenekelőtt egyértelműen leszögezzük, hogy a trianoni békediktátum elfogadhatatlan, s az autonómia az önrendelkezési jog kifejezése. Ugyanúgy elfogadhatatlan számunkra ez a diktátum, amint például Argentína száz éve nem fogadja el a Malvin-szigetek brit fennhatóságát, vagy Gibraltár hovatartozásáról máig folyik a vita Nagy-Britannia és Spanyolország között. Egy elszakított nép normális körülmények között önrendelkezést folytat. A helyzet azonban jelenleg kétségbeejtő az elszakított magyarok körében, mert nagy a szülőföldről való elvándorlás, illetve a magyarok területeire történő bevándorlás, mondta Gaudi-Nagy.

Az önrendelkezési jog egyik formája az autonómia, amelynek értelme az, hogy a nemzet testéről leszeletelt nemzeti közösség önkormányzást végez. A magyar kormány sokszor elmondja, hogy sikerült beemelni a kisebbségi jogokat az Európai Tanácsba, amelynek tagjai a magyar sorskérdésekről, Trianon következményeiről sokszor a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkeznek, mondta Gaudi-Nagy Tamás. A közösségi jogérvényesítés talaján kell offenzívába lendülnünk, mert jelenleg olyan küzdelem tanúi vagyunk, ahol a túlélésért folyik a harc. A politikus ezután elmondta, hogy az Európai Uniónak még nincs autonómiaegyezménye, ezért rá kell kényszeríteni olyan szabályok meghozatalára, amelyek lehetővé teszik az önrendelkezés legmagasabb formáját.

Az elmúlt huszonhárom évben több kiválásra, függetlenedésre került sor Európában, emlékeztetett Gaudi-Nagy, majd példaként megemlítette Koszovó és a többi volt jugoszláv tagállamot, a Csehszlovákia és a Szovjetunió fölbomlásával létrejött országokat, s egyelőre jóformán csak a jelenlegi határokon túli magyar közösségek problémája megoldatlan. Az elszakított magyar közösségek nem a saját akaratukból költöztek el egy távolabbi vidékre, hanem erőszakkal elcsatolták őket. Persze nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy mi mondjuk meg nekik, mit tegyenek, mi lenne számukra a legjobb megoldás. Nekünk, a csonka országban élő jogvédőknek, politikusoknak azt a feladatunk, hogy az általuk meghatározott, eldöntött törekvéseket segítsük szakmailag, pénzügyileg, politikailag és jogvédelemmel. Lenne jogi alapja annak is, hogy a sokkal jobb változatot, az önállóságot követeljék a Székelyföld számára, hiszen területe 38-szor nagyobb, mint például az EU-tagállam Máltáénak, s az ott élő lakosság több mint 90 százaléka székely-magyar, emlékeztetett az országgyűlési képviselő.

Ha a magyar állam kellő határozottsággal, teljes diplomáciai gépezetével állna az elszakított magyarság autonómiakövetelése mögé, olyan nyomást lehetne kifejteni, amely kényszerhelyzetbe hozná Európát és a szomszédos államokat. Ha például a csallóközi, a Bereg-vidéki, a délvidéki Tisza-mente, vagy a székelyföldi magyar közösség úgy döntene, hogy Magyarországhoz kívánnak tartozni, ki kellene vívni számára, hogy ezt megtehesse. Székelyföld esetében az a gond, hogy Románia kellős közepén található, ám a nemzetközi életben van példa arra, hogy egyes népek ilyen körülmények között is szeretnék helyreállítani a saját identitásukat. A legfontosabb alapelv értelmében minél többet kell követelni, annál nagyobb az esélye annak, hogy a jelenlegi helyzeten minőségileg, magasabb szinten elérhessük a változást, mondta Gaudi-Nagy Tamás..

A Székelyfölddel kapcsolatban Gaudi-Nagy kifejtette: Az autonómiára vonatkozó igények nem állnak ellentétben az önrendelkezési joggal. A területi autonómia azt jelenti, hogy egy közösség bizonyos kérdésekben saját magának tartja fönn a döntés jogát, így például a kulturális élet, az oktatás, a törvényhozás és a rendfenntartás terén. Az autonómiát elnyerő közösség például saját maga irányítja a nemzetmegtartás szempontjából igen fontos iskolahálózatot, ellenőrzi és rendelkezik a területén levő erőforrásokkal. A Székelyföld igen gazdag hőforrásokban, fában, ásványi kincsekben, amelyek az autonómia elnyerése után a helyi közösség döntése alapján kerülnének fölhasználásra, jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás, majd beszéde végén a Felvidéki helyzettel kapcsolatban leszögezte, hogy az ottani politikai elit, akárcsak más elszakított területeken és a csonka országban, eddig nem vállalta föl az autonómiára vonatkozó jogérvényesítést, magyarán elárulta a közösségi jogvédelem gondolatát.

Hering József - Kuruc.info