Az Európai Emberi Jogi Bíróság - amint arról beszámoltunk - június 4-én "szentesítette" két felvidéki magyarnak, Dolník Erzsébetnek és Fehér Istvánnak a szlovák állampolgárságtól való megfosztását, miután fölvették a magyart. A trianoni diktátum aláíratásának 93. évfordulóján Budapesten határon túli jogászok és politikusok bevonásával konferenciát tartott a magyar önrendelkezésről és az emberi jogok állásáról a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. Korábban már beszámoltunk erdélyi, délvidéki, ausztriai és anyaországi fölszólalásokról, s ezúttal, az újabb gyalázatos nemzetközi magyarellenes döntés mintegy kiegészítéseként, ismertetjük a strassburgi rossz hír egyik érintettjének, a csallóközi születésű Fehér István tanárnak az említett konferencián elhangzott tanító erejű videóüzenetét.

Fehér István, csallóközi őshonos magyar, a Révkomáromi Selye János Gimnázium földrajztanára egyike azon nemzettestvéreinknek, akik fölvették a magyar állampolgárságot, és ezt be is jelentették a tót megszálló hatóságoknak. Fehér Istvánt megfosztották szlovák állampolgárságától, s most kénytelen elviselni bátor lépésével járó összes megalázó, jogfosztó intézkedést. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat konferenciáján levetített videóüzenet fölvétele idején még nem ismertük az Európai Emberi Jogi Bíróság döntését, de a jól összefogott üzenet a legújabb történések tudatában még drámaibb. A videóüzenet jól megszerkesztett, tömör, ezért azt teljes egészében, változtatás nélkül közöljük:

Kedves Magyar Testvéreim! Kilencvenhárom évvel ezelőtt a magyar nemzet talán legnagyobb tragédiáját érte meg. Trianon gyalázatáról már nagyon sokan és sokszor, sok mindent elmondtak. Én olyan családban nőttem fel a Felvidéken, ahol főleg az édesapámnak köszönhetően, már egészen kicsi korban tudatomba olvadt, hogy a mi népünk az akkori Csehszlovákiában merőben más, ahogyan apám mondta, mint az újkori honfoglalóké, akik üres zsebbel jöttek, idetolakodtak - kezdte üzenetét Fehér István felvidéki földrajztanár.

Itthon, a Felvidéken minden rögbe sorsok, tragédiák és bánat szorul. A szomorú sorsok azoké, akik még ma is itt vannak közöttünk. Tragédiák, amelyek azoké is itt, akiket az akkori győztesek pökhendi és megalázó gőgje egyenesen a halálba kergetett. A bánat, kedves barátaim, a miénk, akik beleszülettünk egy olyan országba, vagy valahogyan átkerültünk egy másikba, amely elődeink vérét szívja ki mind a mai napig a saját szülőföldünkön. Közülünk ma már senki nem tudja összeszámolni, hányszor hallgatta felmenőinek kitelepítési és deportálási történeteit újra és újra. A felvidéki magyarságot a gyalázatos trianoni diktátum óta nap mint nap kigúnyolják, megalázzák. Mindezt teszik, vagy felsőbbrendűségű érzéseiktől, vagy akár kisebbségi komplexusaiktól vezérelve, de a végén mindig, immár lassan egy évszázada ugyanaz a cél: szeretnének tőlünk minél hamarabb megszabadulni, és pedig bármi áron - jelentette ki Fehér István.

A Felvidék egy részét visszatérítő 1938-as első bécsi döntésről a révkomáromi tanár ezt mondta: "A bécsi döntés után, igaz háborúval fűszerezve, de volt néhány reményteljes esztendő, amikor joggal gondolhattuk, mégis van itt igazság. Sajnos az újabb vesztes háború után bekövetkezett, ami várható volt: valójában a felvidéki magyarság fizikai likvidálása, illetve szülőföldjéről való elűzetése volt az újkori honfoglalók célja. Az internálótáborok létrehozása, a tömeges kiutasítások, a munkaszolgálatok, a modern kori rabszolgaság, a lakosságcserének álcázott kiűzetés a szülőföldről, az úgynevezett reszlovakizálás, a marhavagonokban történő deportálás a kegyetlen hidegben, az agyonhallgatott tömeggyilkosságok, és egyfajta bolsevista fűszerként a málenkij robotnak álcázott genocídium volt az osztályrészünk - hívta föl a figyelmet Fehér István.

Kedves Barátaim! Mindez azt eredményezte, hogy a gyalázat következtében 1945 és 1949 között itt, a Felvidéken levéltári adatok szerint is 285 ezer magyarral lett kevesebb. Ehhez sajnos hozzá kell tennünk, hogy a különböző megfélemlítések és kényszerintézkedések következtében körülbelül 400 ezer fő kérte a szlovák nemzetiség felvételét. Kérdezzük tehát magunk, mint porig alázott felmenőink nevében is: ez nem holokauszt? És még egy kérdést fel kell tennünk a mai hatalmasoknak idehaza és az állítólag demokratikus, humánus Európai Uniónak: tőlünk kik és mikor kérnek majd bocsánatot? Az erkölcsi és anyagi kártérítésről még nem is szóltam - tette föl azt a megválaszolandó kérdést a felvidéki magyar, amelyet nyugodtan föltehetne többi között a jelenlegi, éjjel-nappal holokausztozó budapesti kormánynak is.

Mégis ma azt mondom, előre kell nézni, mert akkor a mi felmenőink voltak az elsődleges elszenvedői ennek a szomorú és tragikus időknek, ma ugyanezt mi éljük meg. Mi a gyerekeinknek és az unokáinknak tartozunk azzal, hogy helyére rakjuk a dolgokat, hiszen mondani szokás, és ezt üzenjük minden rosszakarónknak: Az igazságot és a rendet is meg lehet szokni. Ezért mondjuk hát ki, amit 1989 után a felvidéki magyar politikusaink kormányon, vagy ellenzékben nem tettek meg, hiába küldtük őket a parlamentbe: a felvidéki magyarság megmaradásának nincs, és nem is lehet más alternatívája, mint a teljes körű területi autonómia. Sajnos már jó ideje a 24. órában vagyunk. 1989, az állítólagos rendszerváltás és bársonyosnak minősített állítólagos forradalom óta a statisztikai adatok szerint is körülbelül 110-120 ezer felvidéki magyarral van kevesebb.

Legnagyobb hibánk ugyanakkor az, hogy rajtunk is eluralkodik a kishitűség, a kicsinyes anyagi életfelfogás, amit ma magyar nyelven sugárzó televíziók és magyar nyelvű újságok, folyóiratok közvetítenek a fiatalok felé, mert úgymond, ez az új idők divatja. Nem nyugszunk bele, mert az igazságot nem lehet, és nem szabad besöpörni a szőnyeg alá, ahogyan ezt lassan száz éve teszik a gúnyhatárokon belül és kívül is. Nyilvánosan hangozzék tehát el: nem adjuk, nem adhatjuk fel, és követeljük vissza azt, ami alanyi jogon jár nekünk, mert a miénk, az őseink véres verejtékével megművelt, évszázadokon keresztül védelmezett szülőföldünket. De ezt a földet csak akkor tudjuk igazán magunkévá tenni, ha elfoglaljuk. Mire gondolok? Arra, hogy gyerekeinknek nincs mit keresni szlovák óvodákban, szlovák iskolákban. Arra is gondolok, hogy a Felvidéket be kell lakni, be kell népesíteni. Kiváló példa erre Koszovó esete, ahol, mint köztudott, az albánok 94 százalékos többségbe kerültek, és kikiáltották függetlenségüket, amit előbb vagy utóbb mindenkinek, a szerbeknek is el kell ismerniük.

Trianon gyalázata ma is folytatódik, tartalma sajnos ma is él és aktív. Ennek ékes példája, ahogyan Brüsszelben ezekben a napokban is azonnal zárják soraikat, ha a magyarok ellen elmarasztaló döntéseket kell hozni. Vagy, ha a magyarok a saját igazukat próbálják keresni, akár Brüsszelben, akár Srassburgban. Ma pedig a Felvidéken velünk megtörténhet, hogy nyelvi jogainkat korlátozzák holmi nyelvtörvénnyel, tanítási órára egyenruhás rendőrök jönnek be, hogy elvegyék a magyar ember személyi iratait. Megtörténhet az is, hogy adófizető, becsületes állampolgárokat húznak ki lakossági nyilvántartásokból, elveszítik szavazati jogukat, rendőrségi kihallgatásokkal zaklatnak, hogy teljes mértékben ellehetetlenítsék mindennapjainkat, és még folytathatnám. Hogy miért? Azért, mert mindezek tudatában néhányan nyilvánosan is vállaltuk, hogy a magyar nemzethez tartozunk, hogy szülőföldünk mellett mi is hazát akarunk, de úgy, hogy nem leszünk földönfutók, nem megyünk el otthonról harminc kilós csomaggal és még mindig nem hisszük el, hogy a XXI. században ismét megtörténhet az a gyalázat, amely mély gyökereit Trianonban eresztette.

Végezetül mártír írónk, költőnk, gondolkodónk, Wass Albert szavaival köszönök el önöktől, amit egyúttal üzenetnek is szánok, mert mélyen hiszek benne. Ő ezt mondta: "Igazi magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik". Köszönöm, hogy meghallgattak - hangzott a megszálló tótok által többszörösen jogfosztott Fehér István felvidéki tanár videóüzenete.

Hering József - Kuruc.info