A mai ülést a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés levezető elnöke, Popovics György fideszes közgyűlési elnök azzal nyitotta meg, hogy felolvasott egy nyilatkozatot, melyben arra kérte a képviselőket, hogy egy perces néma csenddel adózzanak Horn Gyula emlékének.
"Amikor tiltakozásképpen kijöttünk a teremből, láttuk, hogy a Fidesz- és az MSZP-frakció tagjai egy emberként hajtották végre az utasítást. Sajnos egyetlen fideszes sem akadt, aki követte volna példánkat, vagy legalább ülve maradt volna. A "nemzeti" kormány kiszolgálói mára már a látszat megőrzéséért sem tesznek semmit…" - írja közleményében a Jobbik két megyei önkormányzati képviselője, Michl Miklós és Zentai Planer Zsolt.
(Kuruc.info)