Vádemelési javaslattal zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a vesztegetés miatt indított nyomozást egy budapesti autósiskola vezetőjével, valamint román és magyar társaival szemben, akik 2008 és 2010 között ezer és ezernégyszáz euró közötti összegért adtak jogosítványt román állampolgároknak úgy, hogy azok nem rendelkeztek sem gyakorlati, sem elméleti ismeretekkel - értesült a HavariaPress.
Magyar jogosítványt már minden jöttment kaphat |
A jogosítványhoz szükséges egészségügyi alkalmasságot az orvosok alkalmanként 100 euróért úgy állították ki, hogy a jelölt részt sem vett a vizsgálaton, vagy ha igen, a vizsgálatoknak csak a töredékét végezték el. A jogosítványok kiadásában az okmányirodák alkalmazottai is közreműködtek, megszegve hivatali kötelezettségüket. Az ügy kapcsán gyanúsítottként hallgattak ki egy postást is, aki jogosítványok megszerzésével kapcsolatos hivatalos iratokat a fiktív címek helyett megbízóinak adta át.
A KRNNI a 47 román és magyar emberrel szemben, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt indított nyomozást a napokban lezárta, és az ügy közel 30 ezer oldalnyi iratanyagát vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.
(HavariaPress)
Kapcsolódó: Így vezet a román sofőr - újratöltve