Folytatódik a dicsekvés a közpénzből kitömött antimagyar zsidó alapítvány honlapján: továbbra is portálunk letiltatásával fényezik magukat a csalók (gyakorlatilag ez az egyetlen fegyvertény, amit elértek, s ezt is "odaszólós", fajtársi alapon, az ADL pedig elintézte nekik, mert az ő parancsukra majdnem mindenki ugrik).

Joel Rubinfeld, aki a címbéli kijelentést tette
S ha már fajtársi alap: megkérték néhány külföldi hitsorsosukat is, hogy keltsék "jó hírüket" a nagyvilágban. Igaz, eddig csak két lapban sikerült elhelyezni a reklámot (ebből az egyik izraeli, így az "alapértelmezett"), ráadásul jelentős késéssel sikerült lefordítani ezeket, így is túláradó büszkeséggel "szemlézik" címlapon az "elismerést".
Zoom
Magyarország: a Facebook törölte a szélsőjobboldali portált
A kuruc.info Amerikából uszított zsidók, romák és melegek ellen. Egy magyar zsidó alapítvány beadvánnyal fordult a Facebookhoz.
Szerdán törölték a magyar szélsőjobboldali internetes oldal, a kuruc.info profilját a Facebook közösségi portálról a magyarországi zsidó Tett és Védelem Alapítvány – ami az antiszemitizmus elleni harc érdekében jött létre – közbenjárásának eredményeképpen. Az alapítvány az amerikai Rágalmazásellenes Ligával (ADL) közösen nyújtotta be kérelmét, melyben felhívta a Facebook figyelmét a kuruc.info profiljának rasszista és antiszemita tartalmára.
A törléssel az internetes portál 70.000 látogatót veszített el. A kuruc.info a kaliforniai Healdsburgben van bejegyezve, egy magyar borász működteti. A kuruc.info évek óta uszít romák, zsidók és melegek ellen. A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor 2012 júliusában arra kérte a washingtoni kongresszust, hogy szüntessék meg az Amerikából támogatott antiszemita provokációt.
Az izraeli Háárec cikke pedig - az "első számú győzelemről" - alább található (a magyartalanságok a TEV-es fordítás eredményei). Pikáns módon a lap épp annak az anyagnak a képernyőképével szemlélteti írását, melyben először foglalkoztunk a szélhámos zsidógárda-vezető viselt dolgaival, így akaratlanul ők is hirdetik, hogy Bodnárról a saját fajtársai panaszolták el, hogy meglopta őket:
Zoom
Eltávolította a Facebook a magyar antiszemita honlap profilját
A Facebook eltávolította a kuruc.info (az amerikai bázisú magyar oldalon antiszemita gyűlöletbeszéd és a magyar ultranacionalista párt, a Jobbik propagandája is olvasható) hivatalos rajongói oldalát.
A 70,000 követővel rendelkező Facebook-oldalt szerdán távolították el a New York-i székhelyű Rágalmazásellenes Liga (ADL) és magyar partnerszervezete, a budapesti Tett és Védelem Alapítvány kérelmét követően.
Több zsidó szervezet üdvözölte az oldal törlését, és fontos lépésnek tartja a Jobbik (Magyarország harmadik legnagyobb pártja) antiszemita, romaellenes, homofób és antidemokratikus üzenetei terjedésének korlátozását.
Órákkal később a Kuruc.info-hoz közel álló magánszemélyek máris indítottak egy új Facebook-oldalt, ami szinte azonnal 6,000 lájkot kapott.
De az ADL ismét a Facebookhoz fordult az oldal zárolásáért, ami az ADL igazgatója, Abraham Foxman szerint: „Zsidók és romák ellen irányuló fenyegetésekkel élt, erőszakra bujtott fel, antiszemita eszméket hirdetett, és tagadta a holokauszt megtörténtét, ezek pedig mind bűncselekmények Magyarországon.”
Bartus László, az Amerikai Magyar Népszava (a legrégebbi magyar nyelvű, Amerikában megjelenő újság) főszerkesztője elmondása szerint a magyar hatóságok már megpróbálták magát a Kuruc.info oldalt is betiltatni, mindezidáig sikertelenül, ugyanis annak szerverei Amerikában vannak, és ott sokkal liberálisabb a szólásszabadság szabályozása, mint Magyarországon.
„A Kuruc.info Facebook-oldalának törlése elsőszámú győzelem” – mondta Joel Rubinfeld, az Európai Zsidó Parlament társelnöke. „Most magát a Kuruc.info-t kellene törölni, ami a neonáci Jobbik nem hivatalos oldala. Azért, hogy ne ismétlődhessenek meg az európai történelem legrosszabb időszakai, legfőbb ideje, hogy megállítsuk a gyűlölet terjedését.”
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: