Pásztó város önkormányzata némileg megkésve, de a helyi polgárok nyomására végre megváltoztatná a Sallai Imréről, a Tanácsköztársaság idején működő belügyi népbiztosság politikai osztályának vezetőjéről, illetve a Mező Imréről (Mehrel Izsák), a kommunista párt (MKP, később MDP) funkcionáriusáról elnevezett utcaneveket.
Az erről készült rendelettervezet általános indokolásában ugyan helytelenül olvasható a jogszabályi hivatkozás (Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143 (3), és nem a XXXIV. törvény szerint), de ennél is aggasztóbb, hogy a budapesti után talán a legismertebb magyarországi szovjet emlékmű eltávolításával kapcsolatban cinkos hallgatás van a nógrádi kisvárosban.

1970. április 4-én avatták fel a megszállás emlékművét
Áprilisban tizenhárom jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdést intézett Martonyi János külügyminiszterhez, aki válaszában a minisztérium támogatásáról biztosította a nemzeti radikális honatyákat (s az is kiderül, hogy az oroszok sem zárkóznak el az emlékmű eltávolításától). Ugyanakkor a színfalak mögött a városból elszármazott két fideszes országgyűlési képviselő a pénzcsapok elzárásának kilátásba helyezésével gyakorlatilag sakkban tartja a település független jelöltjeként, a fideszes jelölttel szemben megválasztott Sisák Imrét.
A pénzcsapok elzárásával fenyegetőzés - különösen azon a vidéken - nem áll távol a fideszes politikusoktól. A közeli Gyöngyöspata polgármesterét korábban Balázs József, fideszes országgyűlési képviselő fenyegette hasonló módon.
Arról már csak találgatások vannak, hogy mi érdekük fűződik az átkosban "kultúrház"igazgató szülőktől származó pásztói fideszes honatyáknak a diktatúrát és a megszállást dicsőítő emlékmű köztéren tartásához.
(Kuruc.info)