Vissza kell fizetniük Burkáéknak a rekordkártérítést, ha kiderül, mégis gyilkoltak. A tanúk – köztük akad olyan is, akit korábban állítólag megfenyegettek – vallomásai alapján kiderült, hogy id. Burka Ferenc és ifj. Burka Ferenc végezhetett Gyurcsó Jánossal.
Zoom
Burkáék esete 2006-ban felkavarta a közvéleményt, hiszen apa és fia 6 évig ült börtönben – ebből hármat előzetesben, hármat pedig azután, hogy ítélet született ügyükben. Azzal vádolták őket, hogy megölték a férfit, akivel előző este még együtt iszogattak. 2006-ban kimondták, hogy az első fokú ítélet megalapozatlan volt, majd felmentették őket, egy évvel később 45 milliós kártérítést kaptak.
Zoom
Most azonban előkerült egy bizonyíték, ami Burkáék ellen szól: a rendőrök mintegy 100 méterre a család házától találtak egy fém antennát, ami az áldozaté volt. A szakértő szerint a fémdarabot akkor áshatták el, amikor annak tulajdonosát meggyilkolták. A rendőrök azután kezdtek kutakodni, hogy a fiatalabbik Burka élettársa besétált hozzájuk, és elmondta: ő úgy tudja, mégis a két férfi ölte meg az áldozatot.
– A Debreceni Ítélőtábla perújítást rendelt el az ügyben, amellyel a továbbiakban a Debreceni Törvényszék foglalkozik – erősítette meg Berényiné Fórizs Ildikó, az ítélőtábla szóvivője.
– Amennyiben a perújítási eljárásban Burkáékat elítélik, és bűnösnek mondják ki különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, akkor 10-20 évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható – mondta dr. Magyar György ügyvéd.
A letöltendő büntetés időtartamába a korábban előzetes letartóztatásban töltött közel 6 évet be kell számítani. Ráadásul mivel – ha kimondják bűnösségüket – a kártérítéshez sem volt joguk, ezért azt is vissza lehet perelni tőlük.
(Blikk nyomán)