2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: 2007-05-05. 22:27

Bayer és Csermely együtt gajdolt Thürmerrel Kádár kihantolása miatt


Egyetértésben
A Hír Televízió Péntek 8 című műsorában Csermely Péter és Bayer Zsolt együtt búsongott az "európai civilizáció" megbecstelenítésén a kommunista Thürmer Gyulával. 

A három úriember mélyen egyetértett abban, hogy Kádár hullájának kihantolása az "egyetemes és keresztény értékek" meggyalázása volt, amelyek már Antigoné óta állandóak.

Bayer ugyan felvetette, hogy az '56-os forradalom mártírjait koporsó nélkül, hátra kötött kézzel és arccal lefelé temették el, de aztán közösen megnyugodtak abban, hogy a "Nagy Imre-ügy" Kádár számára komoly lelki megterhelést jelentett. Thürmer ünnepélyesen elhatárolódott Moldova nap-keltés kirohanásától, és nagy kegyesen kijelentette, hogy ő azért nem akasztatott volna '56-ban.

Aztán Bayer az érett kádárizmusról elmélkedve azt a bölcsességet találta mondani, hogy akkoriban már "nemigen kellett félni a rendszertől". A Moszkva-téri fiatalok, a CPG együttes pere, vagy a Bokor közösség üldözése felett kedélyesen átsiklottak.

Ettől a szép idilltől meghatva én türelmetlenül várom, mikor hívják meg ugyanebbe a stúdióba mondjuk Bácsfi Dianát, hogy a máig névtelen sírban nyugvó Szálasi Ferenc végtisztességéről elmélkedjenek. Elítélhetnék a Népbíróságot, amely a kivégzett háborús bűnösök (vagy annak tartottak) esetén még azt is megtiltotta, hogy végső nyughelyük hollétét nyilvánosságra hozzák. Bácsfi megjegyezné, hogy a Nemzetvezető számára komoly lelkiismeret furdalást okozott a(z ún.) holokauszt (nem is hazudnának vele akkorát) , majd bölcsen hozzátenné, hogy, ha rajta múlik, nem akasztják fel Bajcsy-Zsilinszkyéket. Végül közösen felemelnék szavukat amellett, hogy a Fiumei úti temetőben emeljenek síremléket Szálasinak. Antigoné és az egyetemes értékek szellemében...

Bekes Gáspár

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready