Nagybevásárlást tartott Rostás Elemér (51) és fia, Henrik (26) egy családtagja a szökés előtt pár órával – mondták a helyiek, akik szerint már ekkor a menekülésre készült a két sorozatgyilkos cigány. Négy nappal az ároktői bandatagok lelépése után még mindig rejtély, hová lettek Rostásék.
– Április óta ezt fújom, hogy el fognak menekülni! – háborgott a polgármester, Vargáné Kerékgyártó Ildikó, aki szerint egy törvénymódosítással elkerülhető lehetett volna mindez. – Sajnálom a rendőröket, itt voltak napi 24 órában, ám éjjel a jogszabály szerint nem zavarhatták őket, mert nekik is jár a nyugalom. A környező településeken pedig megszaporodtak a lopások. A bűnözők ugyanis kiszagolták, hogy minden egyenruhás Ároktőn van – sóhajtott a polgármester.
Eddig a helyiek szerint a két retek remekül elvolt otthon, órákon át súlyzóztak az udvaron. Annak, hogy Rostásék kereket oldottak, K. András, az ötödik bandatag örülhet a legjobban. Ugyanis az október 21-i tárgyaláson egy szagmintával foglalkozó szakértőt hívtak vissza.
– Az ügyésznek indítványoznia kell, hogy a vádlottak távollétében folytassák az eljárást – mondta Fridman Róbert ügyvéd. Ha elnapolják a tárgyalást, november 23-án kijöhet az ötödik bandatag is.
(Blikk nyomán)