A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, az adóhatóság az ezzel ellentétes nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
Horváth András, a NAV munkatársa - aki már benyújtotta lemondását - egy pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.
A szaktárca közleménye szerint a nemzetgazdasági miniszter a múlt héten azonnali vizsgálatot rendelt el a NAV munkáját érintő nyilatkozattal kapcsolatban. A hétvégén lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás, vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül.
A nyilatkozattal ellentétben a NAV növelte az ellenőrzési vizsgálatok számát a legnagyobb adózók körében, így jelenleg évente átlagosan 1,6 vizsgálat jut egy adózóra - olvasható a közleményben. Az ellenőrzésre minden olyan esetben sor kerül, ahol vélelmezhető az adóelkerülés. A vizsgálatok 80 százaléka megállapítással zárul, a körbeszámlázásos ügyekben 1817 adóellenőrzés fejeződött be. A NAV összesen 83 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg ezekben a vizsgálatokban - tették hozzá.
A NAV kezdeményezni kívánta az ügyekben nyilatkozatot tevő ember felmentését, azonban erre, Horváth András lemondása miatt már nem került sor. A NAV a nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen, tekintettel "az intézmény működését érintő megalapozatlan, rágalmazó kijelentéseire" - írja közleményében a tárca.
(MTI)