Összesen milliós lehet a kár azokban az autókban, melyeket 10-11 éves "gyermekek" rongáltak meg szándékosan múlt héten fényes nappal Devecserben. A szülők segélyéből nem vonható le az okozott kár.
Nagy felháborodást váltott ki Devecserben a múlt héten, hogy fényes nappal a helyi általános iskola parkolójában több autót törtek össze vandál módon ismeretlenek. Az épületben a Gárdonyi tanulmányi verseny, illetve vetélkedő zajlott. Az esetről Ferenczi Gábor országgyűlési képviselőt múlt heti devecseri fogadóóráján tájékoztatták helyi lakosok. A képviselő tegnap interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez "Számíthatnak-e a kormányra azok a devecseriek, akik nyugodt körülmények között szeretnének élni, biztonságban szeretnék tudni családjukat és vagyontárgyaikat; növelik-e azonnali hatállyal a rendőri utcai jelenlétet, rendszeresítik-e ismét a gyalogos járőrszolgálatot, megvédik-e az időseket, hogy ne kelljen rettegésben élniük; egyáltalán, mit tesz a rendőrség a közrend biztosítása érdekében Devecser városában; hogyan akarják megfékezni a bűnöző elemeket; hogyan akarják betartatni a magyar-cigány együttélés alapvető normáit Devecserben?" címmel, melyben többek közt a múlt heti vandalizmusról is tájékoztatja Pintér Sándor belügyminisztert, egyúttal a kormány és a rendőrség azonnali segítségét kéri a tarthatatlan devecseri közállapotok rendezése, a bűnöző elemek megfékezése érdekében.
Az infoajka.hu azt írta, a rendőrség már le is zárta a nyomozást a múlt hétfői devecseri vandalizmus ügyében, miután kiderült, 10-11 éves gyerekek törték össze a helyi általános iskola parkolójában az értékes gépkocsikat. Az érintettek körében azonban nem kis megdöbbenést keltett, amikor a pedagógusok, a kísérő szülők az iskola épületéből kilépve megpillantották a megrongált autókat. A gépkocsik szélvédőjét, ablakait fa deszkával betörték, a karosszérián kövekkel ütöttek komoly, mély horpadásokat.

Az iskolában Gárdonyi-versenyt tartottak, erre hozott át három gyermeket saját autójával a noszlopi alpolgármester is. Városi Attila azt mondta, saját autójában 100 ezer forint körüli lehet a kár, mivel "neki" csak a szélvédőjét törték be, de a mellette parkírozó autóknak az összes ablakát kiverték, a fényezést végigkarcolták, és ahogy a nagy nehéz kövekkel körbeütögették a gépkocsikat, azok fényezésén is komoly sérülések, horpadások keletkeztek.
"Egyszerűen sokkot kaptunk. Nem tudom, mire véljem a dolgot. Kizártnak tartom, hogy ellenem irányult volna az akció, sokkal inkább barbár, megmagyarázhatatlan, céltalan vandalizmusnak tűnt. Mintha valaki vagy valakik pusztán ebben lelték volna örömüket, és szórakozásból rongálták volna meg az iskola előtt parkoló autókat" – mondta az alpolgármester. Hozzátette, természetesen azonnal rendőrt hívtak, és előkerült a többi autó tulajdonosa is, akik szintén az iskolában tartózkodtak. A noszlopi gyermekeket a devecseri iskolaigazgató szállította haza a szomszédos településre.
A Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője, Dömölki Zsolt megerősítette, valóban történt autórongálás Devecserben, s ugyan vizsgálatot indítottak, azt már le is zárták, mivel az elkövetők gyermekkorúak. Arról, hogy pontosan hány autóban keletkezett kár, nincs hiteles információ. A városi szóbeszéd szerint öt drága gépkocsi sínylette meg a "fiatalok" garázdálkodását.
Az infoajka.hu úgy tudja, három 10 és 11 éves "gyermek" múlatta ezzel idejét, míg szüleik az iskolai rendezvényen voltak. Ők is onnan szöktek ki, izgalmasabb szórakozást keresve, amikor elunták magukat a vetélkedőn – de ez nem tűnt fel senkinek. Köveket gyűjtöttek az iskola körül, ekkor találták a hosszú deszkalécet is, amivel aztán puszta kedvtelésből verték be az iskolánál parkoló autók ablakait. Mivel a vandálok gyermekkorúak, tettüket nem lehet szankcionálni, nem büntethetők. A szülőket ugyan kötelezhetnék a kár megtérítésére, csakhogy szerint mindhárom gyermek családja segélyekből él, amire nem lehet ráterhelni a tetemes összeget.
(ferenczigabor.jobbik.hu - infoajka.hu - Bakonyi Hírmondó nyomán)
Frissítés: egy olvasónk szerint ez az egyik elkövető:
Zoom
Horváth Lászlóné pulyája, itt az apa:
Zoom
Devecser lomisai ők, akik Soprontól Tirolig szétrabolták már a környéket, legutóbb hallhattuk a nagy kerékpárfogást: mintegy 250 db-ot tulajdonítottak el labanc szomszédainktól .
Az egyik rokon (a sok közül):
Zoom
Neki ez a véleménye az esetről:
Zoom
A fenti képen látható Horváth Ferenc, közismert néven Görbe, ki-be jár a börtönbe, szinte ott érzi jól magát. Fiatalabb korában próbálkozott a munkával, de a téglagyári futószalag letépte az egyik karját. Azóta, ha lehet ezt mondani, ő a félkezű rabló, minden bálon és rendezvényen hallatja a hangját .
Egy újabb rokon: az unokatestvér:
Zoom
Neki az a története, hogy kisebb korában a szülei nem figyeltek rá (és a jelek szerint később sem), és beesett egy busz alá a megállóban. Aztán szerencsétlen buszsofőrt megakarták lincselni, felmentek egy megállóval feljebb, és ott rángatták le szerencsétlent, jól meg is verték. Persze nem a sofőr volt a hibás. Azóta kicsit furcsán megy a cigó, mert (sajnos csak) a lába tört el.