A Világsátor után ismét eredményesnek bizonyult a miskolciak és a Jobbik összefogása, hiszen a párt és a szülők közös fellépésének köszönhetően a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) egyelőre meghátrált, így a "közmunkások" nem az általános iskolákban kezdik meg tanulmányaikat – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője.
Hozzátette ugyanakkor, a miskolciak konkrétumokat várnak a folytatás helyszínét és szakmaiságát illetően. Ennek kapcsán elmondta, ha nem lesznek vizsgakövetelmények, akkor a program újabb kidobott milliókat fog jelenteni az adófizetők számára.
A politikus szerint a közfelháborodást kiváltó program rávilágított arra, hogy a KLIK miskolci vezetése alkalmatlan a feladata ellátására. „Bár azt nem feltételezzük, hogy szakmai dilettantizmusból akartak kisgyerekek közé felnőtt közmunkásokat ültetni, de elfogadhatatlan az, hogy a szakmai vezetés nem tiltakozik a politika rossz döntése ellen, hanem szolgalelkűen végrehajtja azt. Ezért a KLIK miskolci vezetésének mennie kell” – szólított fel a Jobbik miskolci elnöke.