Az MSZP számláit nem zárolták, és a párt 2010 óta semmilyen új hitelt nem vett fel - ezt az MSZP közölte kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy a Vasárnapi Hírek azt írta: a hitelező bank zárolta számláikat a felhalmozott tartozások miatt.

Néhány jó tanács sosem árt a pénzügyek terén
Közölték azt is: a korábbi hitelek törlesztése folyamatos, ezeket a pénzügyi elszámolásokat az Állami Számvevőszék rendszeresen ellenőrzi.
"A most felröppent, ám téves híresztelés hátterében alighanem egy, a párt saját számlái közötti, bankon belüli átutalási művelet áll, ez a tranzakció mindennapos gyakorlat" - szerepel a párt közleményében.
Frissítés: Gyurcsány vette fel a hiteleket
Három nagyobb, egyenként is több százmilliós adóssága is van az MSZP-nek. A párt még 2010 előtt vette fel a hiteleket, azóta folyamatosan törlesztik az adósságot. Azt mondják, szó sincs a számlák zárolásáról, a párt alelnöke mégsem véletlenül beszélt nehéz helyzetről: a MSZP az elmúlt években az alkalmazottai felét elbocsátotta, az irodáit bérbe adta, és egyelőre nem látszik, hogyan fogja kifizetni a tetemes adósságát.
Csaknem kétmilliárd forintos adósságot görget maga előtt az MSZP, erről Gúr Nándor, a párt alelnöke beszélt kedd reggel az ATV-ben. A szocialista pártban a nyilatkozat után az Origó megkeresésére azt mondták, a tartozás a pártingatlanokra évekkel ezelőtt, főként Gyurcsány Ferenc idején felvett hitelekből jön össze, ezért a lap által megkérdezett MSZP-sek az előző pártelnök sarának tartják az adósságot. A párt vezetése ennek ellenére nincs pánikhangulatban, mint mondják, 2010-ben ennél is nagyobb volt az adósság, a számlák zárolásáról pedig szó sincs.
Az MSZP majdnem kétmilliárdos adósságát három nagy tétel adja ki - mondta Veres Gábor szóvivő. Közlése szerint mindhárom hitelt 2010 előtt vette fel a párt, és Mesterházy Attila elnöksége alatt a tartozás csökkent. Veres elmondása szerint a három nagy adósság a következő:
1. Folyószámlahitel
Az MSZP még 1999-ben nyitott az Erste Banknál számlát, amelyen az úgynevezett folyószámlahitel 2010-ig folyamatosan növekedett, abban az évben már 500 millió forintra rúgott. Ez azt jelenti, hogy a párt ennyivel tartozik a banknak, a pénzintézet a kamatokat a párt számlájára érkező befizetésekből fedezi. Veres szerint az MSZP az elmúlt négy évben 50 milliót törlesztett, majd a bank néhány hónappal ezelőtt, a kampánykezdés előtt pár nappal "kockázatcsökkentés indokkal" 40 millió forinttal szűkítette a hitelkeretet, azt az összeget, amennyivel mínuszba mehet a párt számlája. Veres szerint "valaki ezt a banki műveletet érthette félre, és értelmezhette zárolásként, holott egyszerűen csak arról van szó, hogy csökkent az MSZP hitelkerete". Az Erste Banknak most tehát nagyjából 400 millió forinttal tartozik a párt.
2. MFB-hitel, ingatlanokra
A párt 400 millióval tartozik a Magyar Fejlesztési Banknak, amelytől ingatlanvásárlásra vett fel hitelt még 2008 előtt. Ebből a pénzből országszerte irodákat, párthelyiséget vásároltak a szocialisták. Veres szerint ebből a hitelből azért nem tud kiszállni az MSZP semmiképp, mert az ingatlanárak a válság miatt csökkentek, vagyis az eladásukból nem lehet fedezni ezt az összeget.
3. Frankhitel a székházra
A legnagyobb tétel a Jókai utcai székházra felvett svájcifrank-alapú hitel, amely most nagyjából 1 milliárd forintos tartozást jelent. Az MSZP 2006 végén költözött ki a Köztársaság téri székházából, ami állami tulajdonban volt, később a Magyar Államkincstár értékesítette. Ezután, 2007 szeptemberében vásárolták meg a VI. kerületi Jókai utcában a 2800 négyzetméteres, ötemeletes egykori szakszervezeti székházat. A Népszabadság akkori információja szerint a székházért bruttó 700 milliót fizetett a párt.
Négy éve spórol a párt
Veres Gábor azt mondta, hogy 2010 óta, mióta Mesterházy Attila vezeti az MSZP-t, semmilyen új hitelt nem vett fel a párt, a hitelállomány pedig csökkent. Az MSZP-nek jelenleg nagyjából félmilliárdos bevétele van egy évben, ebből fizetik az alkalmazottakat, a rendezvényeket, ebből fedezik az infrastrukturális kiadásokat, például az ingatlanok rezsijét, és a maradékból tudják törleszteni a tartozást, mondta.
Az MSZP 2006 és 2010 között évente 953 milliót kapott, a 2010-es nagyarányú választási vereség után azonban ez az összeg a felére csökkent. Hasonló arányban csökkent a frakció és a pártalapítvány támogatása. Az MSZP ezek után úgy spórolt, hogy az alkalmazottainak több mint a felét elbocsátotta. Az Állami Számvevőszék az idén januárban lezárt vizsgálata szerint 2012 végén már csak 36 teljes munkaidős alkalmazottja volt a pártnak a 2010-es 74-gyel szemben.
Szintén a spórolás részeként a pártvezetés engedélyt adott arra, hogy a pártirodákat országszerte bérbe adják, így ellensúlyozva azt, hogy a központból egyre kevesebb pénzre számíthattak a helyi szervezetek. Ezekkel az intézkedésekkel érték el, hogy a tetemes adósság ne növekedjen tovább, mondta Veres. Kérdés azonban, hogy a jövőben miből tudja majd fedezni az adósságát az MSZP, a választási vereség után ugyanis továbbra sem számíthatnak arra, hogy növekszik a párt támogatása a központi költségvetésből.
Korábban írtuk: Nehéz helyzetben van a Magyar Szocialista Párt - ismerte el az ATV reggeli műsorában Gúr Nándor alelnök, miután több újság is a párt hatalmas adósságáról írt. Gúr azt mondta, hogy arról nem tud, hogy a bank zárolta volna az MSZP számláját, de azt elárulta, hogy nagyságrendileg kétmilliárd forintos tartozást halmozott fel az MSZP.
"Tételesen nem tudok róla, hogy zárolták volna, de nehéz helyzet van, ez kétségtelen" - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke az ATV-ben arra a kérdésre, hogy zárolták-e az MSZP számláját.
Gúr Nándor az ATV-nek arról beszélt, hogy nagyságrendileg valóban kétmilliárd forintos tartozásról van szó, a pártnak azonban csak körülbelül félmilliárdos bevétele van egy évben. Gúr szerint a székház eladása se lenne elégséges önmagában, ennek ellenére nem tart attól, hogy csődbe menne az MSZP.
Korábban írtuk: Zárolta a hitelező bank a szocialista párt számláit a kampány véghajrájában, az MSZP ugyanis súlyos tartozásokat halmozott fel - adta hírül a keddi Magyar Nemzet a Vasárnapi Hírek információjára hivatkozva.
A Gál J. Zoltán, a Gyurcsány-kormány volt államtitkára által szerkesztett lap szerint az MSZP tartozása kétmilliárd forintra rúg.
A szocialista párt sajtófőnöke keddre ígért tájékoztatást az ügyben.
(MN - HVG - Origó - MTI nyomán)