Csibéket osztott "rászorultaknak" a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány csütörtökön az ózdi kistérségben, három településen összesen csaknem ötszáz család jutott hozzá az állatokhoz és a nevelésükhöz szükséges táphoz.
Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó, az alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy ebben az évben 28 településen összesen 2028 rászoruló család kap vetőmagot, malacot, csirkét és kacsát.
Zoom
Csütörtökön Borsodnádasdon, Borsodbótán és Ózd Farkaslyuk városrészében osztottak ki összesen 496 "rászoruló családnak" együttesen több mint 17 ezer csibét. A családok az állatok neveléséhez 40 kilogramm tápot is átvehettek.

Mint mondta, azok a települések pályázhattak a támogatásra, ahol valamennyi "halmozottan hátrányos helyzetű" család benne van a programban.
Az alapítvány hamarosan Békés megyei hátrányos helyzetű településeken folytatja az akciót.
Hegedűs Zsuzsa emlékeztetett arra: az alapítvány három évvel ezelőtt 300 település több mint 15 ezer családját támogatta vetőmaggal, élőállattal, 2012-ben 204 település majdnem 13 ezer család jelentkezett az alapítványi támogatásra, az elmúlt évben pedig 83 település 7455 családját támogatták, idén pedig mintegy hétezer családot támogatnak.
Ez a látványos fellendülés pedig természetesen a közmunkaprogramnak köszönhető Orbán főtanácsadója szerint, hiszen "egyre többen dolgoznak, így az alapítvány támogatására már kevésbé szorulnak rá".
(MTI nyomán)
Frissítés: Érthetetlen módon megszaporodott Ózdon a naposcsibe-kínálat
Csupán néhány facebookos apróhirdetés lesz a legmaradandóbb következménye Hegedűs Zsuzsa "hátrányos helyzetű családokat" "felzárkóztató" Ózdi kampányútjának. A megszokott hatékonysággal működött az integráció.
Zoom
Zoom
Kapcsolódó: