Hétfőn újabb bombariadó volt a megyeszékhelyen, ezúttal a Kecskeméti Törvényszéket érte fenyegetés. Az egyelőre ismeretlen telefonáló fél 10-kor hívta a 112-es segélykéső vonalat, azt állítva, hogy bomba van a Rákóczi utcai épületben.
A törvényszéket kiürítették, a tűzszerészek átvizsgálták az épületet, ám bombát nem találtak. A munka 11 óra körül folytatódhatott a törvényszéken. Az ismeretlen telefonálót egyelőre keresi a rendőrség.
Kecskeméten nagy „hagyományuk” van a bombariadóknak. Az elmúlt 5 év során összesen 9 alkalommal volt bombariadó az ottani bíróságokon. A közveszéllyel fenyegetők másik célpontja általában a kecskeméti Mercedes-gyár, megnyitása óta négyszer, csak májusban háromszor volt itt bombariadó, kétszer ugyanaz a nő telefonált.
Legutóbb május 26-án kellett küríteni a gyárat, miután egy 17 éves "fiú" azzal telefonált a 112-re, hogy bomba fog robbanni a Mercedesnél. Kiderült, hogy a fiú két idősebb férfi, 30 éves Zs. Ábel és a 26 esztendős L. Pál felbujtására telefonált. Egy napon belül mindhármukat őrizetbe vették a rendőrök. A cigányok pénteken jelentek meg a nyomozási bíró előtt, aki az ügyészég indítványára arról volt hivatott dönteni, hogy elrendeli-e a gyárnak komoly anyagi károkat is okozók előzetes letartóztatását.
A bíró azonban ezt nem tartotta indokoltnak, úgyhogy a bíróságra bilincsben érkező füstösök nevetve, ujjongva, szabadon távozhattak a tárgyalóteremből.

Azt, hogy a férfiak miért okoztak bombariadót, egyelőre nem lehet pontosan tudni, a rendőrség erről nem adott tájékoztatást. Az egyik lap azonban úgy tudja, a három rejtett erőforrás közül egy a gyárban dolgozott, és "nem volt kedve" aznap munkába menni.
(Szoljon nyomán)