Két csoport esett egymásnak Kutason a Szabadság utcában hétfőn délután. A veszekedés brutális összecsapássá fajult, kövekkel, botokkal, vascsövekkel támadtak egymásra. Egy 30 hetes terhes nőt, aki a verekedés helyszínén volt, úgy rúgtak hasba, hogy életveszélyes állapota került. Csak kórházban tudták megmenteni, magzata azonban életét vesztette.
A verekedők közül nyolc férfit állítottak elő a rendőrök a nagyatádi kapitányságra. A 19 éves B. Zsoltot, a 20 éves B. Sándort, a 23 éves B. Jánost, a 32 éves B. Ferencet, a 34 éves B. Józsefet és a 44 éves B. Sándort őrizetbe vették. Gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítják őket.
A nyomozók kiderítették, hogy a terhes nőt egy 16 éves "fiú" bántalmazta, indítványozták, hogy őt is helyezze előzetesbe a bíróság. Ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak büntetőeljárást. A rendőrök igazságügyi orvosszakértő bevonásával folytatják a nyomozást.
(Sonline nyomán)