"Most már papírom is van arról, hogy azok, amikkel a politikai ellenfeleim támadnak, nem felelnek meg a valóságnak" - mondta Rogán Antal az RTL Klub híradójának. A politikus a vagyonnyilatkozatában először 50, majd 100 százalékot írt be tulajdoni hányadként a PasaPark luxus lakóparkban lévő lakásához, majd a lakása méretét is megváltoztatta, és kiderült, hogy ugyanabban a házban a feleségének is van egy lakása.
Mivel az Együtt szerint Rogán bevételei nem elegendők a lakásokkal, a gyerekei magánóvodai díjával és a lízingelt autójával kapcsolatos kiadásaira, ezért vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeztek ellene, amely a fideszes politikus elmondása szerint már le is zárult.
Rogán azt mondta, a lakásával kapcsolatos minden forrás eredetét igazolnia kellett az adóhatóságnak, a NAV azonban mindent rendben talált, és le is zárta vizsgálatot, a 30 vagy 40 napos vizsgálat során elfogadták a benyújtott papírjait.
Juhász Péter, az Együtt társelnöke azt mondta, szerinte ez nem jelent semmit, mert az adóhatóság is a Fidesz hatalmában van, de az nem lehet, hogy valaki több pénzt költsön, mint amennyit keres.
(HVG)





