A Miniszterelnökség kíváncsi a hazai, illetve a nemzetközi zsidó szervezetek véleményére. Heisler András Mazsihisz-elnök tavaly szeptemberben azt kérte, azok vállalhassanak részt a józsefvárosi pályaudvaron kialakítani tervezett tárlat "guide-jainak" összeállításában, illetve az idegenvezetők felkészítésében is - írja a Magyar Hírlap.
A Miniszterelnökség az előzetes kiállítási koncepciót véleményezésre meg kívánja küldeni a hazai, illetve a nemzetközi zsidó szervezeteknek, ennek végrehajtása folyik - mondta a józsefvárosi pályaudvaron készülő Sorsok Háza-projekttel kapcsolatban Latorcai Csaba helyettes államtitkár a Magyar Hírlapnak.
A kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett: még tavaly szeptemberben Heisler András Mazsihisz-elnök azt kérte, hogy a leendő tárlat úgynevezett "guide-jainak" összeállításában, illetve az idegenvezetők felkészítésében is részt vállalhassanak zsidó szervezetek. Szerinte az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem képzési formát is hajlandó beindítani ennek oktatására - írta a lap.
(MTI)