Vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt vádat emelt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség a szocialista országgyűlési képviselő ellen a Fővárosi Törvényszéken - közölte Keresztes Imre főügyész.
Keresztes Imre főügyész közleményében azt írta: a vád szerint 2013. januárjában Hiszékeny Dezső akkori XIII. kerületi alpolgármester - akinek a működési körébe tartozott a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése - közvetítőn keresztül jogtalanul 5 millió forintot kért saját magának azért, hogy egy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát a vállalkozónak adja. "A jogtalan vagyoni előny átadására végül nem került sor, de a törvény szerint a bűncselekmény ettől függetlenül befejezett" - fogalmazott a főügyész. Hozzátette: a vádiratban szereplő korrupciós bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Hiszékeny Dezső mentelmi jogát tavaly szeptember 15-én függesztette fel a parlament azt követően, hogy a mentelmi bizottság ezt javasolta az Országgyűlésnek. A mentelmi bizottság ülésén meghallgatták Hiszékeny Dezsőt is, és ő is mentelmi joga felfüggesztését kérte. Akkori felszólalásában megismételte, hogy nem követett el bűncselekményt. Szerinte az ügyészség politikai megrendelésre cselekszik, előre megtervezett forgatókönyv szerinti akcióról van szó, amelyben manipulatív eszközöket használnak - értékelte, kijelentve: "az akció célja alig leplezett módon" a közelgő önkormányzati választás eredményének befolyásolása.
A főügyészség korábbi tájékoztatása szerint az ügynek további négy gyanúsítottja van, őket a nyomozás korábbi szakaszában szintén valamilyen korrupciós jellegű bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki az ügyészség. Hiszékeny Dezsőt szeptember végén hallgatták ki gyanúsítottként. A főügyészség akkori közlése szerint a politikus megtagadta a vallomástételt, és a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.
Persze ő sem követett el bűncselekményt
Megismételte korábbi kijelentéseit Hiszékeny Dezső, az MSZP országgyűlési képviselője Budapesten sajtótájékoztatón, miután a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt ellene vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt.
Hiszékeny Dezső hangoztatta, az egész eljárást politikai indíttatásúnak, koncepciósnak, azaz előre eltervezettnek és megtervezettnek tartja, amelynek során manipulatív eszközökkel is éltek. Megjegyezte, nem ismeri a vádiratot, de az ügy dokumentumait megismerhette. Mint mondta, az ügyészség 2013 januárja óta gyakorlatilag minden rendelkezésére álló eszközt bevetett az ügyben.
Több hónapon át lehallgatták a telefonját, az irodáját és három további helyiséget, köztük egy éttermet, elrendelték a személyi megfigyelését - ismertette. Közölte, volt olyan eset, hogy hat ember figyelte meg, és titkos vagy fedett nyomozót is alkalmaztak az eljárás során.
A hangfelvételek úgy készültek - folytatta -, hogy a fedett nyomozó folyamatosan provokálta. Kérdésre válaszolva a volt alpolgármester közölte, a fedett nyomozó vidéki vállalkozónak adta ki magát, akinek jelentős mennyiségű pénze van, és szívesen adna neki abból egy bérleményért cserébe. Hiszékeny Dezső kijelentette: a hangfelvételek nem tartalmaznak olyat, hogy ő bármit is kért.
Ez az ügy az ügyészség állítása szerint ötmillió forintról szól, míg ennek több mint ezerszereséről szól az V. kerületi ingatlanügy, és nem lehet tudni semmit arról, hogy az ügyészség bármilyen lépést tett az V. kerületi ingatlanpanama ügyében - hangoztatta. Az MSZP pénteken kiállt Hiszékeny Dezső mellett.
(MTI nyomán)