A Hír TV vezető hírei között szerepel, hogy Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, az országgyűlés Rendészeti Bizottságának elnöke a Versus című műsorban határozott kijelentéseket tett a harmadik világ államaiból Európába irányuló bevándorlással kapcsolatban. Hasonlóképpen kemény álláspontot fogalmazott meg az újabban a politikai élet fókuszába került témában Orbán Viktor, Kövér László és több más fideszes vezető is. Természetesen most igazuk van, de azért ilyen könnyen ne úszhassák meg: hol voltak, és miféle nézeteket vallottak ugyanezek a fideszes politikusok az elmúlt 25 év folyamán?
Kósa Lajos igazat mondott, amikor a műsorban közölte: „Nyugat-Európa elkésett a bevándorlás kezelésével, de Magyarországon most még lehetne rendezni a helyzetet”. Helyesen mutatott rá arra is, hogy „nem szabad megvárni, hogy több százezren érkezzenek az országba, mert például a nyugati országokban szigorítják a szabályokat”.
A Fidesz alelnöke mindenfajta pironkodás, szégyenérzet nélkül közölte továbbá: „Magyarországnak most kell ezzel a problémával foglalkoznia, mert ahogy egyébként Franciaországban is a 90-es évek elején még lehetett volna ezzel a problémával foglalkozni, vagy ne adj Isten még korábban, a 70-es évek végén, 80-as évek elején, most már a szellem ki van engedve a palackból és látszik, hogy nagyon nehéz visszadugni. Először van a bevándorlás problémája és az integráció hiánya, utána a bevándorló szülők - befogadó ország állampolgáraként született - gyerekeik problémája, végül erre jön rá a terrorizmus. Ezek rendkívül szorosan összefüggnek. Ha valaki most ébred meg arra, a francia szatirikus hetilap elleni támadás után, hogy »húh, baj van«, az már régen késő.”
Ismétlem: Kósa Lajos most kivételesen igazat szólt. De ha már szóba hozta a „késlekedést”, illetve arról beszélt, hogy a „90-es évek elején”, sőt „ne adj Isten, még korábban, a 70-es évek végén, a 80-as évek elején” kellett volna „ezzel a problémával foglalkozni”, nem lett volna kötelessége legalább megemlítenie azokat a személyeket, akik bizony már a 70-es évek végén, majd a 80-as és a 90-es években is tudták azt, amire most Kósa Lajos nagy hirtelen rájött? Kik is voltak ők? Emlékszik-e Kósa Lajos arra, hogy például Jean Marie Le Pen Nemzeti Frontjának, vagy a (ma már sajnos nem létező) Olasz Szociális Mozgalomnak, a brit Nemzeti Pártnak, illetve a Német Nemzeti Párnak a politikusai már a 70-es és 80-as években is hangoztatták, hogy „nem szabad megvárni, amíg több százezer bevándorló érkezik”, mert annak néhány évtized múlva visszafordíthatatlanul súlyos következményei lesznek? Mindezeket a politikai erőket kivétel nélkül „fasisztának”, „nácinak”, „szélsőségesnek” bélyegezték a „mértékadó” politikusok és a „mértékadó” médiumok.
Kósa Lajos persze kamasz volt még a 70-es évek végén, a 80-as évek elején, és talán nem is követte figyelemmel a világpolitika eseményeit. Az ún. rendszerváltást követően azonban még véletlenül sem a fentebb felsorolt „fasisztának”, „nácinak” minősített szervezetek hazai megfelelőibe lépett be, hanem a liberális Fidesz tagja lett. Pedig a 90-es évek elején létrejöttek olyan szerveződések és pártok Magyarországon, amelyek már akkor felhívták a figyelmet a Nyugat-Európába irányuló bevándorlás veszélyeire, amikor a Fidesz még a multilkulti társadalom „gyönyörűségeiről” okította a magyar népet. Ha Kósa Lajos, Orbán Viktor vagy Kövér László már a rendszerváltás idején úgy gondolkodott volna a bevándorlásról, mint manapság, akkor nem a Fideszhez, hanem az MDF népies-radikális szárnyához, esetleg a Kisgazdapárthoz, 1993 után pedig a MIÉP-hez kellett volna csatlakozniuk. (Hogy más, kisebb „szélsőjobboldali” csoportosulásokat meg se említsem.) De ők nem csupán nem csatlakoztak egyikhez sem, hanem a liberális Fidesz vezetőiként mindent elkövettek az MDF népi-radikális szárnyának, később a Kisgazdapártnak és a MIÉP-nek az ellehetetlenítése érdekében. (2002-ben, a Fidesz választási veresége után Pokorni Zoltán arról beszélt, hogy a lezajlott választás egyetlen pozitívuma az volt, hogy a MIÉP kiesett a parlamentből.)
Miután pedig a Jobbik vált a radikális nemzeti oldal vezető erejévé, a Fidesz hozzálátott az új jobboldali erő tönkretételéhez. Holott a Jobbik születésétől fogva pontosan úgy gondolkodik az Európába irányuló bevándorlás kérdéséről, mint ahogyan – nyilatkozataikból kikövetkeztethetően, vagyis látszólag – a Fidesz mostani vezetői is gondolkodnak. Mindamellett az elmúlt években egyszer sem lehetett hallani, hogy akár Kósa Lajos, akár Orbán Viktor vagy más fideszes vezető különösebben aggódott volna a bevándorlás nyomán előálló végzetes bajok miatt.
Természetesen ebben az esetben is igaz a mondás, hogy „jobb későn, mint soha”. Nem lehet azonban hagyni, hogy az ismertetett előzmények után a Fidesz most a bevándorlás elleni küzdelem európai bajnokaként tüntesse fel magát. Kósa Lajosnak és társainak le kellene szállniuk a magas lóról: be kellene ismerniük, hogy ebben a valóban létfontosságú kérdésben legalább 25 éven keresztül súlyos tévedésben voltak, és félrevezették a közvéleményt. Amiért bocsánatkéréssel tartoznak! Sőt kötelességük lenne megkövetni azokat a „fasisztának”, „nácinak” nevezett politikusokat, értelmiségieket és másokat, akik viszont évtizedek óta csökönyösen mondogatják azt, amire most Kósa Lajos és a Fidesz vezérkara nagy hirtelen "rádöbbent".
Perge Ottó - Kuruc.info
Kapcsolódó:








