Az országon átutazó koszovói "menekültek" miatt szigorították az ellenőrzéseket a Nyugat-Európába buszjáratokat indító cégeknél is – értesült a Népszabadság.
Azt követően ugyanis, hogy a nemzetközi vonatokon, illetve a vasútállomásokon gyakoribbá váltak a razziák, a migránsok alternatív útvonalakat kezdtek keresni: sokan taxival igyekeznek eljutni a nyugati határhoz, illetve megpróbálnak feljutni a nemzetközi buszjáratokra.
A lap megkeresésére a Volánbusz Zrt. azt közölte: „szignifikánsan megnőtt a koszovói menekültek száma Magyarországon, ezen belül a Népliget autóbusz-pályaudvaron is. Ezek a személyek valóban megkísérlik elhagyni Magyarországot a Volánbusz-Eurolines Hungary Nyugat-Európába tartó járataival, melyek közül különösen a Bécsbe, Münchenbe és Berlinbe tartó járatok népszerűek”. Épp ezért a társaság ellenőrzi az utasok utazási okmányait, s ha azok hiányosak, érvénytelenek, akkor megtagadják az érintettek utaztatását.
Megkerestek több kisebb, Magyarország és Németország között szállító buszos céget, és mindenütt azt mondták: bár sok olyan érdeklődő akad mostanában, aki „menekültnek tűnik”, szinte mindig csak magyar, illetve uniós állampolgárok szállítását vállalják. Ezt azzal indokolták: nem akarják kitenni utasaikat annak a tortúrának, ami azzal járna, ha egy közúti ellenőrzés során olyan embert találnának a buszon, akinek nincs okmánya.
Aggodalmuk annyiban nem alaptalan, hogy egy budapesti taxis, aki a tudtán kívül szállított menekülteket, így számolt be „kalandjáról”: „Négy, viszonylag jól öltözött embert vettem fel egy pesti motelnél, Sopronba kellett vinnem őket. Már majdnem ott voltunk, amikor rendőrök állítottak meg minket. Hamar kiderült, hogy az utasaim koszovói menekültek. Nem aggódtam, mert az utasok telefonon rendeltek kocsit, vagyis a diszpécseren át kaptam a fuvart, ment az óra, és nem volt osztrák pályamatricám, vagyis látszott, eszemben sem volt átlépni a határt. Ezzel együtt négy óra kellett ahhoz, hogy a rendőrségen elhiggyék, nem embercsempész, hanem egyszerű taxis vagyok.”
(Nol nyomán)





