Szinte semmi esélye nem volt a menekülésre annak a két NAV-ellenőrnek, akikre késsel támadt rá egy férfi hétfő délután.
A két civil ruhás revizort a tettes, L. Péter (35) idős édesapja engedte be házuk kiskapuján. Ahogy becsukta mögöttük a rácsos ajtót, azonnal kulcsra zárta a bejáratot, akaratlanul csapdába ejtve így a NAV-osokat. Mihelyst a két férfi bejutott az udvarba, a zavarodott L. Péter azonnal kirohant a házból. Két késével úgy kaszabolta az adóellenőröket, mint a cséphadaró: áldozatai ösztönösen próbáltak védekezni, de képtelenség volt elhajolni a pengék elől.
Egyikük a kapu felé vette az irányt, hogy kijusson az utcára, de L. Péter utolérte, és először a nyakába vágta, majd a fejébe állította a kést. Társa csodával határos módon elkerülte a halálos szúrásokat, de ő is rengeteg vágást kapott, súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A szomszédok és a család is jól tudta, a férfiból akármikor kitörhet a vadállat.
– Az édesanyja a gyilkosság után vallotta be nekem, hogy a fia – bár kellett volna – nem járt a pszichiátriai kezelésekre, és a felírt gyógyszereket sem szedte – mesélte egy neve elhallgatását kérő szomszéd. – Péter egyébként az utóbbi időben már nem nagyon mozdult ki a házból, és betegesen sovány volt. Három éve már nem is csinált semmit, előtte szobafestő-mázolóként dolgozott.
Valószínűleg még régi munkájából adódóan halmozta fel azt az adóhátralékot, ami miatt most a sokadik felszólítás után kimentek hozzá az ellenőrök. A férfinak már akkor elborulhatott az agya, amikor a kaputelefonon bejelentkeztek. Biztosra ment: két konyhakéssel indult a bejárat felé, egy harmadikat pedig ragasztószalaggal erősített a combjára. A mészárlás után cigarettáre gyújtott, és nyugodtan végighallgatta, ahogy édesanyja a rendőröktől segítséget kér. A férfit azonnal őrizetbe vették és kihallgatták, beismerő vallomást tett.

A támadás túlélője kedden még mindig életveszélyes állapotban volt.
– Egy mellkasi szúrt sérüléssel került a kórházba a szerencsétlenül járt férfi. Jelenleg még az intenzív osztályon tartjuk, de az állapota már stabil. Várhatóan egy hétig még biztosan nem mehet haza a kórházból – mondta el dr. Juhász Imre, a Merényi Gusztáv kórház főorvosa.
(Blikk nyomán)