Feldolgozták a bevándorlással kapcsolatos első százezer konzultációs kérdőívet. A Napi Gazdaság információi szerint a válaszadók elsöprő többsége ellenzi a gazdasági bevándorlást, és szigorú intézkedéseket vár a kormányzattól. Az utóbbi egy hét alatt megduplázódott, 400 ezerre emelkedett a visszaküldött kérdőívek száma. A Fidesz-frakció "vizsgálja", milyen törvényi és egyéb eszközökkel lehetne lezárni Magyarország déli határát a bevándorlótömegek előtt.
Zoom
"Ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok"
– Egy ország legelemibb joga, hogy eldöntse, kit enged be a határain – pengette meg a nemzetben gondolkodók érzelmi húrjait a bevándorlással kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő szerint ha az Európai Unió nem kényszerítene ránk életszerűtlen szabályokat, akkor Magyarországon nem lennének menekültek; akik itt vannak, azokat már mind hazaküldtük volna. – Csak azért nem tudjuk hazaküldeni őket, és csak azért kell beengednünk őket, mert az uniós szabályok erre kényszerítenek bennünket – fogalmazott a miniszterelnök, miközben három befogadóállomást is bővít, az önkormányzatokat pedig "menekült"tábor-építésre kötelezi. Orbán Viktor szavai szerint ezért vagy vissza kell venni nemzeti hatáskörbe a bevándorlás kérdését, vagy meg kell változtatni a közös európai szabályokat. – Valószínűleg ez utóbbi lesz a járható út, hiszen a legfrissebb uniós koncepció, a brüsszeli kvótarendszer az eredeti formájában megbukott – állapította meg tévesen az újabb pofonért ácsingózó kormányfő.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy azok, akik Szerbián keresztül Magyarországra érkeztek, javarészt Görögországnál léptek be az EU területére.
Zoom
Ettől azonnal visszafordulnak a kontinensfoglalók (mellesleg a 300 milliós reklámkampányt Rogán szomszédja nyerte)
Üzletnek sem utolsó
Rogán Antal szomszédja nyerte a kormány bevándorlásellenes kampányának megvalósítását.
Kovács Zoltán kormányszóvivő megerősítette, hogy a 300 millió forintos közbeszerzést Csetényi Csaba cége nyerte el. A reklámügynökség tavaly több állami megbízást is kapott kommunikációs feladatokra. Az üzletember másik cége pedig még Rogán Antal polgármestersége idején a belvárosi önkormányzattól kapott megbízást kommunikációs feladatokra.
A Napi Gazdaság információi szerint a nemzeti konzultáció eredményei alapján a Fidesz-frakció még a nyári törvényhozási szünet előtt lépni kíván a bevándorlás ügyében. Mivel a válaszok nagy többsége szerint az emberek szigorú intézkedéseket várnak a kormányzattól, már vizsgálják, hogyan, milyen törvényi és egyéb eszközzel lehetne lezárni Magyarország déli határát, amely a délről és keletről Európába igyekvő menekültek és migránsok bevett útvonalának egyik legfontosabb állomása, hiszen a tömegesen bevándorlók gyakran a szerb−magyar zöldhatáron át érkeznek az Európai Unió területére. Az elsősorban a déli határon át érkező bevándorlók száma ijesztő mértékben növekszik: míg tavaly egész évben 43 ezren léptek legálisan vagy illegálisan Magyarország területére, idén májusig több mint 50 ezer bevándorló érkezett, és az év végéig számuk akár a 100 ezret is elérheti. További aggasztó jelenség, hogy Ausztria és Németország napokon belül megkezdheti 15 ezer, korábban hazánk irányából nyugatra érkező migráns visszatoloncolását Magyarországra, a jelenlegi uniós szabályozás szerint ugyanis a menekülteket és a bevándorlókat abban az országban kell ellátni, amelynek határát átlépve az EU területére érkeztek.
Zoom
Pesti liberáliséknak persze a kormány Kállay-kettőse is túl sok
Charterjárattal érkeznek, 200 ezren is lehetnek
Tucatnyi charterjárattal küldik vissza nyáron Magyarországra a német, a svájci és a francia hatóságok azokat a menekülteket, akiket illegális határátlépés után először nálunk vettek nyilvántartásba – közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában. A politikus szerint a Magyarországra érkező ötvenezer menekült közül nyolcszáznál kevesebben lehetnek azok, akiknek jogos a menedékkérelmük, a többiek gazdasági bevándorlók. Kóser Lajos két holokausztozás és zsinagógafelújítás között felhívta a figyelmet: már 160−200 ezren lehetnek olyanok, akiket az uniós szabályozás értelmében Magyarországnak vissza kellene fogadnia. A Fidesz alelnöke hozzátette: Magyarország az Európai Uniótól lényegében nem kap támogatást a menekültek ellátásához.

Hozzánk küldik őket
Azon dolgozunk, hogy kitegyük őket − keménykedett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján arra a kérdésre válaszolva, hogy mi lesz azokkal a menekültekkel, akiket más uniós országok visszaküldenek Magyarországra. Kiemelte, hogy a kormány osztja a belügyminiszterek tanácsában megfogalmazott álláspontot, amely szerint az volna a leghelyesebb megoldás, ha az EU-ba igyekvő bevándorlók még a belépés előtt – tehát az EU területén kívül – olyan gyűjtőpontra kerülnének, ahol az unió meghatározza további sorsukat.
Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő tegnap sajtótájékoztatón Egerben azt hangsúlyozta, hogy világos különbséget kell tenni a humanitárius okokból menedékjogot kérő menekültek megítélése és a gazdasági bevándorlás között. A politikus a liberálisabb szólamokhoz szokott szavazókat nyugtatva azt mondta, hogy a humanitárius okokból érkezett menekültek ügyében Magyarország a történelmi hagyományaihoz híven egy védelmet nyújtó ország, míg a gazdasági bevándorlás nemkívánatos jelenség.
(Kuruc.info - Napi Gazdaság nyomán)
Kapcsolódó: