A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára beperli a magyar államot, ha jogerőre emelkedik az ellene hozott bírósági ítélet. Szima Judit első fokon három évet kapott sikkasztásért, költségvetési csalásért és magánokirat-hamisításért. Azt állítja, segíteni akart, ezért adta át saját házát a szakszervezetnek.
Felülről irányított, politikai tartalmú döntésnek tartja Szima Judit a Szekszárdi Járásbíróság döntését. A bíróság első fokon, nem jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkárát sikkasztásért, költségvetési csalásért és magánokirat-hamisításért. A szakszervezeti vezetőt emellett négy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és 22 millió forint vagyonelkobzással sújtották. A bíróság a TMRSZ-szel szemben 1 millió 127 ezer forint vagyonelkobzást rendelt el.
Több tízmilliós a kár
A vád szerint a főtitkár 2008. augusztus és 2011. január között fiktív útiköltség-elszámolásokkal több millió forintot tulajdonított el a szakszervezet pénzéből, lakásában, amely a TMRSZ székhelye is volt, 19 millió forintos beruházást végeztetett el a szakszervezet költségére, két társának pedig – szintén fiktív hivatali útiköltség-elszámolásokkal – másfél millió forintot utalt át.
A bíróság szerint a sikkasztás értéke 22 millió forint.
Csak segíteni akart
Szima Judit az Origónak azt mondta, megalapozatlannak tartja a vádpontokat. Szerinte a kormány a szakszervezeteket akarja ellehetetleníteni, ezért is ítélték el. A döntés ellen fellebbeznek, hiszen – mint mondta – dokumentumokkal tudják bizonyítani, hogy minden jogszerű volt a TMRSZ működésében.
„A férjem 2000-ben kómába esett és meghalt, egyedül maradtam néhány hónapos gyermekemmel, és rengeteg embertől kaptam segítséget. Ekkor döntöttem el, hogy én is segíteni fogok mindenkinek, akinek csak tudok” – indokolta Szima Judit, miért ajánlotta fel lakását a szakszervezetnek.
Egy szobája maradt
A TMRSZ központi irodája 2004 óta működik a szekszárdi sorházban, ahol a főtitkár azóta is lakik. Állítása szerint kiskorú gyermekével együtt az emeleten osztozik egy szobán és egy fürdőszobán.
A bővítésbe szerinte azért kellett belevágniuk, mert ahogy egyre több ember dolgozott az irodán, egyre több helyre volt szükségük.
„A szakszervezettel teljesen jogszerű polgári jogi szerződésben állapodtunk meg arról, hogy finanszírozzák a bővítést, az erre szánt pénzt azonban lelakhatják, azaz nem fizetnek bérleti díjat” – mondta a főtitkár.
A szakszervezeti vezető szerint erről minden évben döntés született a szakszervezeten belül, ő pedig minden alkalommal kiállította a számlákat, és az adóbevallásában is mindent feltüntetett.
Késedelmes bizonyíték
Szima Judit sérelmezi, hogy az erről szóló testületi határozatokat és jegyzőkönyveket nem vette figyelembe a bíróság, azért, mert a bíróság indokolása szerint késedelmesen nyújtotta be őket. Ezt azzal magyarázta, hogy a benyújtási kötelezettség idején éppen előzetes letartóztatásban ült.
Azt is felháborítónak tartja, hogy szerinte „titkosszolgálati módszerekkel” figyelték meg a TMRSZ-t.
Valóságos műveleti terület voltunk” – fogalmazott. Szima Judit szerint a titkosszolgálatok ügynököket vetettek be ellenük, akik "provokációkat hajtottak végre a szervezeten belül".
Beperelné az államot
A főtitkár szerint, ha a bíróság döntése jogerőre emelkedik, akkor a szakszervezet beperli a Magyar Államot és a Szekszárdi Törvényszéket, hiszen ezzel nemcsak az ő lakhatását, hanem a szervezet működését is teljesen ellehetetlenítenék.
A hétfőn véget ért elsőfokú eljárásban nyolc további vádlott felfüggesztett börtönbüntetést, próbára bocsátást, megrovást és pénzbüntetést kapott, egy vádlottat pedig felmentettek a bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás vádja alól.
Szima Judit büntetésébe beleszámítják az előzetes letartóztatásban eltöltött időt.
(Origó)