Egyik párt támogatottsága sem változott érdemben az elmúlt hetekben a Publicus Intézet felmérése szerint.
A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából július 6. és 9. között készített reprezentatív, a pártok támogatását is vizsgáló közvélemény-kutatást.
„Elmondható, hogy a vizsgált időtávban az ügy nem okozott érdemi változást a pártok támogatottságában. Az összes megkérdezett körében a Fidesz szavazóinak száma nem változott, bár kétségtelenül aktívabbak lettek a párt támogatói. Az MSZP is megőrizte szavazóit, míg a Jobbik támogatottsága egy százalékponttal csökkent a múlt hónapban mérthez képest” – fogalmaz a felmérésről kiadott közlemény.
A Fidesz támogatottságának múlt hónapban mért csökkenése megállt, és változatlanul 21 százalékon maradt. Így „kijelenthető, hogy a szerb–magyar határra tervezett kerítés – amelynek megépítését a Publicus nem tudni, mely szögről leakasztott, múlt héten publikált adatai szerint a többség nem támogatja – a kutatás elkészültéig nem tudta növelni a Fidesz táborát”. Azonban, a mozgósítottsági adatokat vizsgálva, a Publicus szerint azt láthatjuk, hogy a meglévő tábor egyértelműen aktívabb lett. Míg az elmúlt időszakban az MSZP támogatói mentek volna el legnagyobb arányban szavazni, most már a Fidesz szavazók a legmotiváltabbak.
Zoom
Nem változott jelentősen a pártok támogatottsága
Az elmúlt egy hónapban az MSZP táborának mérete sem változott, továbbra is az összes megkérdezett 10 százalékának a támogatására számíthatnak. A párt szavazói továbbra is meglehetősen aktívak, és ők azok, akik a leginkább elégedetlenek azzal, ahogy az ország ügyei alakulnak.
A Jobbik támogatottságának múlt hónapban kezdődött lassú eróziója júliusban is tovább folytatódott: a pártra szavazók aránya újabb egy százalékponttal, 13 százalékra csökkent. „Úgy tűnik tehát, hogy a párt fellendülése a májusban tapasztalt csúcshoz képest megtorpant, és a szavazóik motiváltsága is csökken: a meghatározó pártok között az esetükben a legalacsonyabb a részvételi szándék” – írják.
A többi párt megítélése érdemben nem változott. Az LMP és a DK támogatottsága változatlan maradt, és továbbra is 3-3 százalékos, míg az Együtt, a PM, és az LMP támogatottsága ebben a hónapban nem érte el az 1 százalékos küszöböt.
Az elmúlt hónapban tehát egyik párt támogatottsága sem növekedett, ellenben újra bővült a bizonytalanok tábora. Ugyan nem a múlt hónapban tapasztalt mértékben, de egy százalékponttal, 48 százalékra növekedett azok aránya, akik nem tudnak, vagy nem akarnak választani a pártok által nyújtott kínálatból.
(VS nyomán)