Nagybaracska és Nagyfa mellett épül meg hamarosan az első olyan sátortábor, ahol a hazánkba illegálisan érkező migránsokat helyezik el – tudta meg a Napi Gazdaság. Kiegészítő építményeket is telepítenek, így a tisztálkodással sem lesz gond, komfortos körülményeket teremtenek a bevándorlóknak. A kormány mai ülésén dönt arról, hogy a Csongrád megyei Mórahalom határában felépített próbakerítések közül melyiket választja. Az épp aktuális pártlap úgy tudja, a megépült négyféle típusból több verziót is kiválasztanak, ugyanis az ártérben a cölöpös megoldás az ésszerűbb, míg más területeken a betonalapú kerítések épülnek.
Zoom
Több mint 54 ezer menedékkérőt osztanak szét
Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei tegnap abban állapodtak meg, hogy a tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 "menekültet" és menedékkérőt fogadnak be a konfliktuszónákból, illetve abból a két uniós tagállamból, ahová a legtöbben érkeznek – közölte az MTI a Miniszterek Tanácsa soros elnökségét ellátó Luxem­burg uniós képviseletének tájékoztatására hivatkozva. A nagykövetség az egyik közösségi oldalon azt tette közzé, hogy a miniszterek 22 504 menekültet fogadnak be az unión kívülről, konfliktuszónákból, menekülttáborokból, viszont az elvárt 40 ezer helyett egyelőre 32 256 menedékkérőt vesznek át az uniós frontországnak minősülő Olaszországból és Görögországból.
Ma dönt a kormány arról, hogy a Csongrád megyei Mórahalom határában felépített próbakerítések közül melyiket választja. A Napi Gazdaság szerint a szakemberek elvetették a dupla kerítés megépítését a déli határnál. Információik szerint ezt egyrészt technikai, másrészt anyagi megfontolásból sem tartják megvalósíthatónak. A kivitelezést a Honvédelmi Minisztérium biztosítja, a honvédség felkészült és várhatóan négy hónap alatt végez az építkezéssel. Egyszerre 12 helyszínen kezdik meg majd a munkálatokat.
A Napi Gazdaság értesülései szerint a bicskei befogadó állomás is teljesen megtelt, a tegnapi adatok szerint 1340 migráns tartózkodik ott. A tábor területén 34 sátrat is felállítottak, de úgy tudják, azok kihasználtsága nem teljes, mert csak egy-egy családot tudnak beköltöztetni. Időközben már átlépte a 86 ezret azoknak az illegális bevándorlóknak száma, aki a szerb–magyar zöldhatáron érkeztek hazánkba. Múlt hét péntektől vasárnap éjfélig 4233 migránst állítottak elő a rendőrök, a polgárőrök és a mezőőrök, főként Csongrád megye déli részén.
Tegnap délután öt óráig 42 helyszínen 885 főt, köztük 193 gyermeket fogtak el az egyenruhások Csongrád megye déli részén. A migránsok etnikai megoszlása: afgán, szír, pakisztáni és néhány afrikai állampolgár.
(Napi Gazdaság nyomán)