Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter - közölte Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel.
Zoom
A tájékoztatás szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.
A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után felkérte Simicskó Istvánt a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.
(MTI)
Frissítés: váratlan távozás volt
Az Origó úgy értesült, Hende Csaba távozása nem klasszikus lemondás volt. A döntésben közrejátszott a határzár ügye, de nem tudni, hogy milyen mértékben. Információik szerint a volt tárcavezető közvetlen munkatársai ma reggel még csak nem is sejtették, hogy távozhat a miniszterük.
A lap értesülései szerint Hende Csaba váratlan távozása mögött nem csak a biztonsági határzár ügye, hanem a kormány tervei szerint ezt kiegészítő jogi szigorítások kérdése is állhat. Úgy tudják, a honvéd vezérkarban is bizonytalanság érzékelhető amiatt, hogy a kormány álláspontja szerint az alaptörvény módosítása nélkül is bevethető lenne a határnál a honvédség.
A honvéd vezérkar egy része osztja azt a félelmet, hogy ha ily módon vezetik be a honvédségre vonatkozó változtatást, azt Európában úgy értékelhetik, hogy erre nincs meg a kikezdhetetlen jogi felhatalmazás. Emiatt Hendénél is érezhetett aggályokat a minisztrelnök. Simicskó viszont "nem egy konfrontatív ember."
Az 1960-ban született Hende Csaba 1991-től 1994-ig a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkára, jogi főosztályvezetője, majd kabinettitkára volt.
A volt tárcavezető stabil tagja volt az Orbán-kormányoknak, 1998-2002 között az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára volt, 2010 óta pedig honvédelmi miniszter. 2002-2005 között a polgári körök országos koordinátoraként dolgozott.
Idén tavasszal sok támadás érte közpénzből finanszírozott luxusútja miatt: 2011. október 23-án parlamenti osztályvezetőjével, dr. Szajlai Mónikával együtt 252 ezer forintért szállt meg egy éjszakára egy párizsi szállodában. A tárca honvédelmi és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva semmit nem árult el az utazás részleteiről. A honvédelmi minisztérium adatai szerint a párizsi út összesen 468 ezer forintba került.
Korábban is felmerült
Az Index Hendéhez közzel álló fideszes és minisztériumi forrásai is azt állítják, teljes meglepetésként érte őket a bejelentés, egyelőre ezekben a körökben sem tudják, mi a lemondás pontos oka. Igaz, Hende lecserélése korábban többször felmerült már – 2012-ben és a 2014-es választások körül is –, de a mostani időzítés meglepő, mert a miniszter fontos feladatokat kapott a határra érkező menekültáradat kezelésében. Múlt héten ott volt a honvédelmi és nemzetvédelmi bizottságának összevont ülésén, tájékoztatott a hadsereg lehetséges alkalmazásáról, és válaszolt felmerülő kérdésekre a kerítésépítéssel és a menekültkérdéssel kapcsolatos új törvénymódosítással kapcsolatban.
Az ATV a kormány közeli informátorára hivatkozva azt írja, Hende a déli határzárral kapcsolatban mondott le. Az eredeti tervek szerint augusztus 31-ig kellett volna elkészülnie a kerítésnek. A portál szerint Hende a bevándorlóhullám első kormányzati áldozata. Hende a szombathelyi televíziónak adott ma délelőtti interjújában még honvédelmi miniszterként szerepelt, és a miniszter a déli órákban még nem gondolkodott a lemondáson.
A Jobbik a távozás okait firtatja
A Jobbik haladéktalanul választ vár arra, hogy ilyen kritikus helyzetben, mikor történelmi nyomás alatt állnak a magyar határok, illetve amikor a honvédség bevetéséről szóló jogszabálytervezet az Országgyűlés előtt fekszik, miért mond le a honvédelmi miniszter. További nyugtalanságra és aggályokra ad okot, hogy az országot sújtó ilyen helyzetben kormányválság alakul ki. Az ugyanis, amikor ilyen kritikus helyzetbe kerül hazánk, és jól látható, hogy a kormányban sincs közös nevező a határok védelmének kérdésében, egyértelműen a kormányválság jele. Ezért a Jobbik haladéktalanul részletes tájékoztatást vár Hende Csaba lemondásának valódi okairól, hogy az ország védelme érdekében a legfelelősebb és leghatékonyabb álláspontot alakíthassunk ki - írja közleményében Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság tagja.
2. frissítés: csak propagandaszöveg a "kerítés", Orbán is tudja, hogy semmit sem ér
Szintén a határkerítést emelte ki Hende Csaba lemondásának egyik lehetséges okaként a Magyar Idők, amely kedden azt írta, a kormányfő nem volt elégedett a határzárral, mert nem jelent akadályt a "menekültek" előtt. A lap szerint ezzel kapcsolatban felmerült az is, hogy ez részben a honvédelmi vezetés döntésképtelenségének köszönhető.
A Magyar Idők most azt írta, a lemondás hátterében a tábornoki kar ellenállása is állhat. Úgy tudják, a honvédség vezetői ugyanis nem tartották elfogadható megoldásnak, hogy katonákat vezényeljenek a határra a fegyveres szolgálat engedélyezése nélkül. A lemondás másik oka lehet, hogy a kormányfő által megszabott határidőre nem vállalták a biztonsági határzár elkészítését – tette hozzá a lap.
3. frissítés: "Orbán lecseszte Hendét, aki dühében azonnal lemondott"
Az Index információi szerint hétfőn a nemzetbiztonsági kabinet ülésén Orbán Viktor miniszterelnök a kerítésépítés további gyorsítását szorgalmazta, eközben elégedetlenségének adott hangot a munka jelenlegi állásával kapcsolatban. Orbán korábban az augusztus 31-i határnapban jelölte meg a 175 kilométeres kerítés befejezésének időpontját, eddig azonban csak az ideiglenes drótakadály készült el.
Hende Csaba honvédelmi miniszter viszont zokon vette a kritikát, miután úgy érezte, hogy az elmúlt két hónapban a tőle elvárható maximumot nyújtotta, hogy a honvédség teljesíteni tudja a szoros határidőt. Ezért a miniszterelnöki lecseszés után az önérzetében is megsértett tárcavezető bejelentette, hogy lemond. Ezt a vita hevében Orbán Viktor azonnal el is fogadta.
A miniszterelnök ezután rögtön eldöntötte, hogy Simicskó Istvánt, az Emmi jelenlegi sportügyi államtitkárát nevezi ki Hende helyére. A személyi váltás annyira gyorsan és váratlanul jött, hogy Simicskót nem is sikerült az MTI-hír megjelenése előtt értesíteni róla.