Alig kapnak ellátást a Röszkén szolgáló rendőrök. Pedig az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint naponta mintegy 5000 kalóriát tartalmazó ételt kapnak. Az Indexnek egy, a déli határon szolgáló rendőr azt mondta, ebből semmi sem igaz, vizet sem kapnak eleget.
Zoom
A rendőröknek már nem jut a jóból
A szóvivő szerint a két váltásban dolgozó rendőrök naponta háromszor étkeznek, ami azt jelenti, hogy egyszer meleg és kétszer hideg élelmet kapnak. A hideg ételcsomagok tartalmaznak például felvágottat, zöldséget, gyümölcsöt, kiflit vagy zsömlét, míg a meleg ellátmány levesből, főételből, gyümölcsből és desszertből áll. Emellett a rendőrök legalább napi 3 liter ásványvizet is kapnak az ORFK közleménye szerint.
Na, ebből semmi nem igaz, azt esszük és isszuk, amit magunknak veszünk/viszünk - mondta az Indexnek érhető módon név nélkül nyilatkozó, Röszkén szolgálatot teljesítő rendőr. Vele előfordult, hogy a 16-18 órás szolgálat alatt hiába kért ételt és vizet rádión, nem történt semmi. Inkább az ott dolgozó vagy arra járó emberektől kap vizet. A rendőr hozzátette: a szolgálati törvény szerint ha nem a szolgálati helyükre vezénylik őket, akkor 4 óra munka után napidíj és ellátás is járna nekik, de egyiket se kaptak eddig.
(VS - Index nyomán)