Simicska Lajos nagyvállalkozó és Vona Gábor, a Jobbik elnöke mintegy negyedórán keresztül beszélgetett egymással a Magyar Nemzet egy tavaly novemberi budapesti rendezvényén. Vona Gábor azt közölte: nem működnek együtt a nagyvállalkozóval.
A Fidesz egykori nagy hatalmú háttérembere és a Jobbik elnöke a fővárosban, az A38 Hajón, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó napilap által szervezett Magyar Nemzet Szalon nevű rendezvényen találkozott tavaly november 27-én. A zártkörű rendezvényen Simicska Lajos odasétált a Jobbik elnökéhez, és elmesélte, miért szakított Orbán Viktorral – írta a VS.
Vona Gábor a találkozóra úgy emlékszik: "A közönség soraiban Simicska Lajos is jelen volt, akit a vitaest házigazdája kísért oda az asztalunkhoz a vacsoraszünetben, és bemutatott bennünket egymásnak. Az asztalnál ülő vendégekkel - köztük Volner Jánossal - közösen röviden beszélgettünk a nagyvállalkozóval, amelynek során Simicska Lajos elmondta a saját olvasatát az Orbán Viktorral és a Fidesszel való szakítás okairól."
Vona Gábor azt közölte: nyugtalanító dolgokat hallhatott a kormány és a Fidesz háttérbeli működéséről.
A beszélgetés rövid volt - közölte még a pártelnök. Hozzátette, hogy "semmiben nem maradtunk, sem következő beszélgetésben, sem elérhetőségcserében, sem bármilyen együttműködés lehetősége nem vetődött fel".
(MTI)